Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

Minden trendi Pro-Anás szíves figyelmébe ajánlom.

Pár éve már mondogatom én is, mondogatják mások is, akik valóban átélték, illetve átélik ezt az iszonyatot, amelyet evési zavar néven ismerünk. Most, utoljára, mert rohadtul ideges lettem.
Az evési zavar NEM egy divatból eltanult szkill, vagy egy választott életstílus.
Az életstílusa miatt senki sem kerül pszichiáterhez, kórházba vagy a patológiai osztályon a hűtőbe. Az életstílusa senkit nem hajszol az öngyilkosság küszöbére, vagy azon túlra.

Az anorexia NEM egy önállóan hozott döntés.
Sajnálom. Mindenki téved, aki ezt hiszi.
Ha ugyanis tényleg anorexiás vagy másfajta evési zavaros vagy, akkor ez azt jelenti: NINCS hatalmad a saját gondolataid felett, és arról sem tudsz önállóan dönteni, hogy mit fogyasztasz el.
Ha tényleg anorexiás vagy, akkor csak vágyakozol arra, hogy kontrollt érhess el és a magad ura lehess—és azt képzeled, hogy ha az étkezést kontrollálod, akkor szabad és független vagy.

Ez fals és beteg dolog. Igen, tapasztalatból mondom. Azt hiszed, hogy a magad ura vagy, de valójában elesettebb és tehetetlenebb lettél, mint képzelnéd.
“Még bőven belül vagyok azon a határon, hogy simán vissza tudjak fordulni”—hitegeti magát sok proana divatcica. EZ az a szöveg, amelyet szerintem senki sem gondol komolyan. Ha még vissza tudnál fordulni, miért NEM teszed meg? Ja, mert önállóan eldöntötted, hogy ettől majd jó lesz minden?

(Érdekel, mi lesz a véleményed pár hónap múlva, amikor csúnyán kezdesz el kinézni, alvászavaraid támadnak, már a napi 300 kalória is túl sok és hangokat hallucinálsz az éhezéstől. A karcsúság érzése, amellyel motiváltad magadat, a “nothing tastes as good as thin feels” beteljesülése meg el FOG maradni. Elhiheted. Minél többet éhezel, annál undorítóbb hájzsáknak fogod találni önmagadat.)

Ha tényleg anorexiás vagy, akkor nem dönthetsz önállóan a saját javadra.
Ha tényleg anorexiás vagy, akkor rendszeresen éled át: “tudom, hogy hülyeség, és tudom, hogy nem kellene, de mégis, rosszabb, ha nem engedek a kényszernek” vagy ehhez hasonló elmeállapotot.

A Pro-Ana tippekről (egyébként, a t*köm kivan a kifejezéssel, mert mintha el akarná venni a betegség élét, mintha valami ártatlan dolog volna, ami becézgethető… közben meg bele lehet halni, igen) csak annyit: ha valóban anorexiás vagy, akkor frankón nincs szükséged extra tippekre ahhoz, hogy ne egyél.
Ha valóban anorexiás vagy, akkor nem kell motiválnod magadat a fogyózásra—épp ellenkezőleg, akkor sem bírod abbahagyni, ha egyébként jól érted, hogy nem kellene csinálnod.
Elég a tükörbe nézned, és már nemcsak az ételtől, hanem az élettől is megundorodsz.

Ha valóban anorexiás vagy, akkor az a leghőbb vágyad, hogy egyszer normális legyél és normális életet tudj élni.
Ha valóban anorexiás vagy, akkor rendszeresen rettegsz attól, hogy megőrülsz—vagy már meg is őrültél -, annyira elveszítetted a kapcsolatot a valósággal és annyira nem tudod többé eldönteni: mi normális, mi nem normális, mi az, ami csak a fejedben létezik, és mi az, amit mások látnak.

Ha valóban anorexiás vagy, akkor tudod, hogy ez nem menő, nem trendi, nem leszel tőle szép vékony—soha nem fogod magadat annak érezni.
Ha valóban anorexiás vagy, akkor keservesen sírsz azok után az idők után, amikor még NEM falta fel az evési zavar az egész életedet.

Tudnám még folytatni a sort. De azt is minek.
Aki nem anorexiás, az örüljön ennek a ténynek.
Nem hülyéskedek.