Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

Tudjuk: mindenfajta evési zavar esetében jellemző dolog a hasítás, a "biztonságos étel - bűnös étel" kategóriák közötti áthághatatlan különbségtétel. (Nyilván, a különbségtétel elsősorban a kalóriatartalom, másodsorban az élvezeti érték alapján történik meg. Minél kalóriadúsabb, hizlalóbb egy ételféleség, annál erőteljesebben esik a "bűnös" kategóriába. Minél jobban ízlik, annál tilalmasabb és annál jobban előhozza a büntetéssel kapcsolatos gondolatokat, zsigeri reakciókat.)

Tévhit, hogy az anorexiások egyáltalán nem esznek. Gondoljatok arra: az embernek nagyjából egy-másfél hónapra van szüksége az éhhalálhoz, ha egyáltalán semmit sem eszik; és ezt vessétek össze azzal, hogy az anorexiásokat általában évekig szokta kínozni a betegség!
Rengeteget elárulhat egy-egy anorexiás kórelőzményeiről, betegsége igazi okairól, hogy mely ételféleségektől retteg a legjobban, melyeket tagad meg magától makacsul, és melyek azok, amelyeket "biztonságosnak" tud még tekinteni.

Tapasztalatból mondom: érdemes betekinteni az evési zavar egyes tünetei mögé, érdemes elgondolkozni azon, hogy az egyes ételek mit jelképeznek a számunkra. Ez azért is kézenfekvő, mert egy mániákusan ételfixált anorexiás számára minden ételnek szabályszerű "személyisége" van. Ezért hasznos azon is gondolkozni: vajon miért tulajdonítasz egy adott ételféleségnek éppen olyan "személyiséget", amilyet? Mit jelképez a számodra egyik vagy másik étel, amelyet megtagadsz önmagadtól? Amikor megtalálod a választ erre a kérdésre, egyben lehetséges utakat is találhatsz annak irányába, hogy jobban legyél - ahelyett, hogy pótcselekvésekkel meg kényszerekkel igyekezz a saját helyzetedet elviselhetővé tenni.

Nálam például a leghamarább az erőteljes ízű, csípős, aromás, jó étvágygerjesztő ételek estek bojkott alá; egyértelmű a párhuzam, hogy a - meg nem érdemeltnek vélt - "evilági" élvezeteket, élveteg gyönyöröket tagadtam meg önmagamtól ezzel a rítussal. Tudjátok, nagyon nagy élménykészségű állat vagyok, és a konkrét kiváltó indok éppen az volt, hogy ez az extrém élménykészség nemhogy nem került kielégítésre, hanem minden élmény- és örömforrást szisztematikusan elvettek tőlem. (Anorexiás időszakom előtt egy rövid ideig kényszeres evő voltam: az unalmamat és magányomat enyhítettem lakmározásokkal, a főzőcskézés pedig a sikerélmény-pótlékot jelentette az életemben. Mindez azért nem tűnt fel senkinek - legkevésbé nekem -, mert vegetárius ínyenc fogásoktól nem igazán lehet elhízni.)
Azt gondolom, nem vagyok egyedül ezzel. Az a benyomásom: az evési zavarosokra általában jellemző szokott lenni egy őrületes nyitottság az élmények felé, adott helyzetből vagy élményből átlag felettien sok mindenre vannak "receptorai" egy ilyen egyénnek. Azt gondolom: dobja magát, hogy ezt a képességet - ezt a nyitottságot az érzelmi, szellemi, lelki mélységek iránt - fel KELL fedezni és meg KELL tanulni építő irányban alkalmazni, máskülönben evési zavar, vagy egyéb, önromboló magatartás lesz az eredménye.

Hasonló gyorsasággal kerültek tiltólistára az édességek - bár soha nem voltam különösebben édesszájú, azért akad egy-két sütemény-és pudingféleség, amelyeket mód felett kedvelek -, illetve a finom, könnyű tejszínes vagy sajtos szószban úszkáló tészta-, meg knédlifélék. Ezek az "önmagukat etető", illetve "könnyen emészthető" finomságok is szinte maguktól kínálják a párhuzamot: a feltétel nélküli szeretet (amelyért nem kell megküzdeni, "érdemeket szerezni"), a könnyű be-és elfogadás iránti vágyamat tagadtam meg. Tetszik érteni: jó kislány voltam, tudomásul vettem, hogy bizonyos igényeim kielégítésére egyszerűen nem vagyok jogosult. Nem érdemlem meg. Idevigyázzatok, milyen jó kislány vagyok! Tudom, mit érdemlek meg és mit nem.
Sokszor gondolok azóta is arra: az ételek megtagadásával azt fejeztem ki, hogy az önámításból volt elegem. Tudat alatt úgy érezhettem: a legcsodásabb ételköltemények is csak szánalmas pótszernek tekinthetőek ahhoz képest, amire vágyok, és nem akartam többé megalkudni, látszatmegoldással beérni. Tényleg nem tudom, ezek csak ilyen önkéntelen asszociációk. Biztosan Nektek is vannak hasonló, nem tudatosított dolgaitok.

A tejes alapú, tartalmas szószok kiiktatása sokatmondó lehet, ha azt is figyelembe vesszük, hogy sok pszichológus szerint a tej az anya, illetve az anyaság szimbóluma. Nem tudok olyan anorexiásról, akinek ne lennének mélyen gyökerező problémái az édesanyjával való kapcsolatában!
Érdekes a párhuzam, hogy a legtöbb anorexiás kizárólag a fogyókúrás, 0% cukortartalmú, csökkentett zsírtartalmú, és főként savanyított tejtermékeket - joghurt-, meg kefirféleségeket - meri magába fogadni. Talán ez egy burkolt gesztus anyuci felé? A fogyókúrás joghurt egy látszat-étel. Látszólag minden benne van, amire szükség lehet, ezt hirdeti legalábbis a címke: nyomelemek, vitaminok, enzimek, ezt olvashatjuk. Éppen csak az édesség, a megelégedettség érzését nem remélhetjük egy ilyen csodajoghurttól. (Ez figyelemre méltó párhuzamot ad azzal, hogy a legtöbb anorexiás édesanyja igyekszik a mintaszülő szerepében tetszelegni, ezen igyekezet közben pedig gyakran észre sem veszi, és érzelmileg elhanyagolja gyermekét!) Egyetlen kanálnyi "egészségtelen, kalóriadús, zsíros, koleszterinbomba" teavaj többet nyújt élettanilag - és nem utolsósorban: érzelmileg is -, mint ezek a szuper táplálkozástudományos, garantáltan nem hizlaló fogyókúrás akármicsodák.

Még egy érdekes dolog jutott eszembe az ételek megtagadása kapcsán. Szerintem nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a tojás sárgájának sokkal nagyobb a kalóriatartalma, mint a fehérjének; számos fogyókúra-megszállottról tudom, hogy keménytojás fehérjén él. (Én is csináltam így egy ideig. Végül győzött a csirkék iránti együttérzésem.) Mivel úgyis olyan mélységekig sikerült eljutni e fejezet írása során, hogy már az ételek "személyiségét" és szimbolikus értékét tárgyalom, engedjetek meg még egy merész következtetést.
A tojás sárgájáról asszociálhatunk a Napra, éltető erőre, termékenyítő potenciálra, energiára, míg a fehérje az ősvizet, az anyai öl lágyságát, a mélységet szimbolizálhatja. A tojássárgája megtagadásával talán a termékenyítő potenciált taszítjuk el magunktól (ezt hasznos lehet összevetni a jellemzően anorexiás, hisztérikus rettegést az anyaságtól és az ehhez szükséges biológiai funkcióktól!)

Talán a tojássárgája jelképezi azt a "termékenyítő erőt", amit nem volt egyszer - vagy többször - módunkban megtagadni, visszautasítani (igen, pontosan, az átélt erőszakra gondolok) - és ezt úgy egyenlítjük ki, hogy szétválasztunk? Ritualizáljuk a szorongásainkat, traumatikusnak megélt élményeinket, és eközben - ahelyett, hogy feldolgoznánk őket a rítusok segítségével - éppen erősítjük az emlék továbbélését? A tojásfehérje pedig szimbolizálhatja az anyaöl, a feltétel nélküli befogadás iránti vágyat? A kalóriaszegény, de tápláló mivolta talán jelenthet egy átvitt értelmű üzenetet: "bakker, nem dugító anyagra van szükségem, hanem arra, hogy ezegyszer magyarázat és külön indoklás nélkül is elfogadjanak és támogassanak!" Nem tudom, talán ez súlyos belemagyarázás. Néha, amikor megpróbálom a szimbolikát visszafejteni, úgy érzem: jót tenne, ha rohangálnátok a hideg borogatással. (Ebben az a vicc, hogy valójában egyáltalán nem vicc.)