Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

... egy egész környezet betegsége.

Ezzel a szlogennel hallottam már említeni az evési zavarokat, és véleményem szerint nagyon-nagyon helytálló ez a megjelölés! Egy "anorexiagyártó" (vagy bármilyen más evési zavart produkáló) környezetben mindenki szenved valamilyen formában, de rendszerint elhallgatják, vagy még önmaguk előtt is igyekeznek letagadni a szenvedés tényét. Aztán minden (látható) ok nélkül beüt a krach.

Önsegélyező, vagy mentálhigiénés jellegű kézikönyvekben, tájékoztató anyagokban sokat olvashatunk arról: néhány jellemző motívum meglepő gyakorisággal fordul elő az anorexiás betegek családi hátterében! Ezeket a motívumokat szeretném itt ismertetni, és természetesen nem tudtam megállni azt sem, hogy evési zavaros nézőpontból meg ne tegyem a magam észrevételeit mindezekről.

Úgy látom: nem lehet külön-külön szemlélni az anorexiás - vagy egyéb evési zavaros - beteget és a családi hátterét. Egy bizonyos lelki alkatú (belső kontrollos, rendszerint lelkiismeretes, mélyen érző, sokszor figyelemre méltóan jó képességű) gyermeket egy bizonyos torzulásokkal rendelkező (elhallgatásokkal, teljesítménykényszerrel, elutasítással terhelt) környezetbe "kell" helyezni annak érdekében, hogy "szépen fejlett" evési zavar alakuljon ki. Senkit nem lehet tehát sem felmenteni, sem bűnbaknak megtenni azért, ha egy családban ilyen probléma áll fenn - ugyanis a kérdés megoldása nem abban rejlik, hogy ítéletet mondjunk. Ezt a fejezetet annak reményében írom, hogy világossá váljon: vannak olyan családok, ahol valamilyen formában mindenki áldozat. Egyesek pedig az áldozatok áldozatai lesznek.

Szembetűnő, hogy a legtöbb evési zavaros - ránézésre legalábbis - gyanúsan normális, szinte már kínosan normális és harmonikus családi hátteret mondhat a magáénak. A fájdalmas valóság azonban mindig a látszat mögött rejtőzik - méghozzá olyan jól elrejtőzik, hogy a legtöbben nem is képesek tudomást szerezni róla, a legkevésbé a történet szereplői. A külvilág felé igen gyakran tökéletes látszatát adják a példás családnak, míg valójában az összes családtag be nem vallottan szenved a környezettől, amelyben él. (Ennek az alapfelállásnak az ellenkezője sem ismeretlen: egy teljesen szétesett, züllött családban is megjelenhet egy "anorexiás jókislány", aki mintegy ellenpéldát mutat a mértéket nem ismerő családtagjainak.)

Ez az érzés azután egy-egy különösen érzékeny, fogékony családtag személyében "csúcsosodik ki": meg merném kockáztatni a feltételezést, hogy sok esetben a család legjózanabb, legnormálisabb tagjánál alakul ki evési zavar - hiszen az ő egészséges életérzését sérti a legjobban az egészségtelen miliő, azonban nem volt alkalma, lehetősége arra, hogy egészséges megküzdési mechanizmusokat fejlesszen ki.

Tudnivaló, hogy az evési zavarra hajlamos gyerekek nagyon érzékenyek a környezetükben lezajló történésekre: meglepő gyakorisággal "megérzik" mindazt a diszharmóniát, ami a háttérben kimondatlanul meghúzódik, ösztönösen próbálnak megfelelni mindannak, ami körülöttük zajlik. Ez néha egészen elképesztő formában is jelentkezhet, és az is megesik: az evési zavaros gyermek tünete tulajdonképpen egy karikírozott formában adja vissza mindazt, ami a háttérben - gondosan eltitkolva, elfojtva - létezik és láthatatlanul irányítja az egész családot. A betegség, mondhatni, görbe tükröt tart a történet szereplői elé, "megmutatja" nekik mindazt, amit nem tudtak vagy nem akartak belátni. Amikor az anorexia és a környezet összefüggéseire gondolok, ilyen asszociációim támadnak: burkolt lázadás. Lázadás és szófogadás. Függetlenség és kiszolgáltatottság. Ártatlanság utáni vágyakozás és bűntudat. Megfelelni vágyás és a határok lerombolása. Meghatározottság és eltűnés. Éles fájdalom és lágy "elszállás". Meglehetősen ellentmondásos párosítások, nem igaz? Ugyanez az ellentmondás jelenik meg az anorexiás ember családjában - igaz, az esetek többségében igen burkoltan.

Mi is lenne egy igazi család eredeti célja? A válasz kézenfekvő: az, hogy megfelelő hátteret adjon a tagjainak: olyan hátteret, ahonnan megfelelő "útravalóval" el lehet menni, és ahová szükség esetén vissza is lehet térni; egy menedéket, ahol biztonságban érezheti magát az ember. Előfordulnak olyan családok, ahol az otthoni környezet menedék helyett inkább börtönszámba megy, biztonságot nyújtó tér helyett inkább csatatér. Olyan családok is akadnak, amelyek nemhogy energiát adnának, vagy segítenének a bennük élők számára a lelki egyensúlyuk, az életkedvük visszanyerését - hanem éppen ellenkezőleg, külön erőbefektetést igényel a családi "harmónia" fenntartása. Az ilyen családok gyakran tűnnek fantasztikusan jónak, irigylésre méltónak egy külső szemlélő számára - míg a valóságban minden családtag kimerül a "harmónia" fenntartásában. Valamilyen formában mindannyian elszenvedői és áldozatai az eseményeknek, miközben boldogtalanná teszik egymás életét.

Rendkívül jellemző, hogy azokban a családokban, ahol evési zavar előfordul, mindenki csak "félember", többen alkotnak "egy egészet" - ez szép és harmonikus látszattal járhat együtt, de egy szerveződési szinttel alacsonyabban van a kelleténél. Olyan, mintha a család voltaképpen egy "személy" lenne: a külső harmónia elérése érdekében mindenki túlzottan belemerevedik a saját szerepe gyakorlásába. Valamilyen formában mindannyian az "áldozatok áldozatai" vagyunk; rendszerint több generációra visszavezethető hagyománya van a családban a "hogyan neveljük áldozattá a gyermekünket?" művészetnek. Gyanítható, hogy az ilyen lelki zavarok nemzedékről nemzedékre halmozódnak, míg végül egy családtagon - rendszerint a család legnormálisabb, legjózanabbul gondolkozó tagján - brutális nyíltsággal "kitörnek". Érdekes, hogy evési zavar áldozatául általában az érzékeny, jóérzésű, éretten, felelősségteljesen gondolkozó családtagok esnek. Ez látszólag ellentmondás - hiszen az evési zavaros viselkedést sok mindennek nevezhetnénk, csak éppen normálisnak nem -, valójában azonban magától értetődik: az reagál egy abnormális helyzetre a legfeltűnőbben, akinek az egészséges életérzése a leginkább sérül az "abnormális számít normálisnak" alapfelállás miatt.

Nem ismeretlen az sem, hogy maga az evési zavar "öröklődik"; egyelőre nem egyértelmű, hogy a hajlam genetikailag kódolt-e, örökölhető-e, vagy inkább az otthon tapasztalt viselkedésminta bír nagyobb befolyással? Ezen még a téma szakértői, orvosok, pszichológusok is sokat vitáznak. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy e két tényező egyaránt nagy befolyással lehet a később kialakuló evési zavarra.