Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

Most úgy teszek, mintha egy általános iskolás lennék, akinek az a házi feladata, hogy írjon fogalmazást arról: ki a kedvenc regényhőse, és miért éppen az, aki.
A legkedvencebb regényhősöm a Halál a Korongvilág-regényekből. Ő egy csontváz, aki fekete köntösben jár, fehér lovon, és kaszája van, ahogyan az emberek általában elképzelik a Halált. A Korongvilág Halála azonban jóval több, mint egy ronda, ijesztő csontváz, amelyik eljön az emberekért. Határozott személyisége van. Igazi egyéniség. Gyanítom, hogy éppen azért érzek ennyire erős rokonszenvet iránta, mert a Myers-Briggs-féle személyiségteszten ugyanolyan eredménnyel szerepelne, mint én. Még ha a külseje ellene is szól, akkor is megnyerővé teszi az udvariassága, a visszafogott, higgadt, de ellentmondást nem tűrő modora. Mindig nagyon udvariasan elbeszélget az ügyfeleivel - ez, ez azon dolgok egyike, amelyet a legtöbben nem értenek vele kapcsolatban. A Halál nem kegyetlen. Ő maga úgy tekint a feladatára, mint egy szükségszerű közszolgáltatásra. Saját elmondása szerint:
Az embereket meggyilkolják, de ez az ő dolguk. Én csak onnantól veszem át az ügyek intézését. Elvégre kurva hülye egy világ éenne, ha az embereket meggyilkolnák, de nem halnának meg, nem igaz? Az, hogy mennyire nélkülözhetetlen feladatot is lát el, nyilvánvalóvá válik A Kaszás című regényben, amikor a Halált kirúgják az állásából - mert túl jól végzi a feladatát, és kezd nagyon közel kerülni az emberekhez, akikkel foglalkozik a munkaköre kapcsán -, az utódja pedig még nem érkezett meg. Ekkor azok, akiknek lejárt az idejük, nem tudnak meghalni, élőhalottként tengődnek, és ráadásul olyan dolgok is életet nyernek, amelyeknek meg kellene maradniuk a szimbolikus dolgok világában. (A Hülye Rohadékok és egyéb durva sértések a Halál távollétében megtestesülnek, és veszélyes, agresszív rovarokként hemzsegnek; továbbá még a bevásárlókocsik és a csillárok is életre kelnek.) A Halál tehát nélkülözhetetlen - és nem kegyetlen, akkor sem, ha ellentmondást nem tűr. (Néha-néha kivételt tesz, és őt is ki lehet hívni párbajra; egyes esetekben szándékosan veszít.) Nem gyilkos, hanem eljön az elhasznált lelkekért, hogy begyűjtse őket. Mint mondja:Nincs igazság. Nincs más, csak én. Láthatóan nincsenek érzelmei - ez magyarázható azzal, hogy lévén csak egy csontváz, így mirigyei sincsenek -, időnként mégis határozottan emberséges, együttérző viselkedést mutat, és vannak gyengéi is. Kedvenc étele a curry, és egy alkalommal a rumos bonbonnak sem tudott ellenállni. A macskákért kifejezetten rajong - egy fészekalja vízbe fojtott kismacska láttán a szemüregei fekete mélyén pislákoló gombostűfejnyi kék szikrák egy pillanatra vörössé válnak, ő maga pedig megjegyzi: Vannak alkalmak, amikor komolyan kijövök a sodromból. Igazán nagyon dühös vagyok. Az ilyen esetek nem a legelőnyösebb színben mutatják be az embereket.
(A választékosságát és a jómodorát viszont, jellemző módon, még ilyen felindult lelkiállapotban sem veszíti el.) A beszédmodora szintén azzal áll összefüggésben, hogy - mivel csak egy csontváz, - hangképző szervei sincsenek. Az ember mindig a tudattalanja rejtett zugában hallja, amit a Halál mond - ez olyan érzést kelt, mintha egy hegyvidéki tárna mélyén nehéz kőtáblák zuhannának le, vagy mintha kriptaajtók csapódnának, egyik a másik után. A szavak rendben vannak, de mintha a füleid kihagyásával jutnának el a fejedbe.
A Halál át tud sétálni a falakon, a zárt ajtókon (ennek hátterében az áll, hogy ő "igazibb" és időtlenebb a legmasszívabban megépített házaknál is), még a mágikusan lezárt és lepecsételt szobákba is be tud jutni. Egyik legkedvesebb jelenetem éppen ezt a tulajdonságát ábrázolja, az egyik vén trottli varázsló, Gréber Mölcs ügyködésével összefüggésben. A varázslók egyébként abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy előre tudják a haláluk időpontját (és a Halált képesek a maga valójában látni - erre a közönséges emberek általában képtelenek), máskülönben pedig ostoba, okoskodó vén trottlik, akik minél inkább próbálnak bölcsnek és hatalmasnak tűnni, annál jobban bolondot csinálnak magukból. Gréber Mölcs sem kivétel: mivel tudja a halála időpontját, jó előre felkészül, mindenféle mágikus amulettel, talizmánnal és időtlenséget, múlhatatlanságot szimbolizáló kellékekkel és rituálékkal. Nos, amint elkészül a komoly okkult munka utolsó részével, a szobája ajtajának és ablakainak bedeszkázásával és mágikus pecsétekkel meg löttyökkel telehintésével, mi - az olvasók - csak annyit tudhatunk a további történésekről, hogy a sötétben valaki udvariasan megszólítja Gréber Mölcsöt: Ó. Milyen sötét van idebent!
Itt egy kicsit dehonesztáló kép a Halálról:

A Halál tevékenységének azonban csak egy része a lelkek begyűjtése. Mint magyarázta, csak a kiemelkedő fontosságú személyek halálánál kötelessége megjelenni személyesen.

(A királyi személyekkel végzett munkában kardot használ a kasza helyett.) Gyakran azonban egyszerű, a világ szempontjából kisebb jelentőséggel bíró egyénekért is személyesen megy el - ez az igazságosságát és az emberségét mutatja a számomra, és ezzel csak még rokonszenvesebbé válik előttem. Mintha a rang- és címkórság, a kivagyiság érthetetlen lenne a számára.
Az úgynevezett "csomópontok" kidolgozása is sok idejét veszi el, az események egymásba kapcsolódásának megtervezése és megszervezése is a Halál feladata. Ebben megint csak magamra ismerek, illetve az INTJ mivoltomra: a nagyobb léptékű törvényszerűségek, mintázatok átlátása szinte már közhely-szerűen INTJ jellegzetesség... csakúgy, mint a szociális helyzetekben való járatlanság és magabizonytalanság, valamint a megátalkodottan funkcionalista hozzáállás. Amikor szakmai ügyben jár egy királynál, a Halál megkérdezi kisinasát, Mortot: Miért fog bárki egy teljesen jó italt, és tesz bele egy cseresznyét egy kis rúdon? Vagy itt van egy szendvics. Úgy értem: a gomba, igen, a tejszín, pompás, a csirke, remek. Egyik ellen sincs kifogásom. De miért, kérdem én az ésszerűség nevében, kell mindezt összekeverni és kis sült tészta tokokba tenni?
A Halál a szociális helyzetekben csakugyan járatlan. Egy alkalommal, amikor egy arisztokraták zárt körű mulatságába keveredik, késő éjszaka a tetőfokára hág a hangulat, és részegen táncolni kezd mindenki, a Halál udvariasan megkérdezi az előtte táncolót: LEGYEN SZÍVES, ÁRULJA EL NEKEM, MI ENNEK A TEVÉKENYSÉGNEK AZ ÉRTELME? Az illető megütközve kérdezi vissza: "Még sosem volt buliban?" A Halál, továbbra is udvariasan, fagyos türelemmel: Attól tartok, nem járok annyit társaságba, amennyit szeretnék. Kérem, magyarázza meg! - aztán lassan, alaposan és higgadt intelligenciával átlátja a helyzetet. "Erőteljesen ide-oda rugdalózni, mulatság? Fülledt termekben hangos zenét hallgatni, mulatság? Milyen mulatságos..."
Hát, a Halál ilyen. Tudnék még mesélni róla, de ennyi talán elég ahhoz, hogy érthető legyen: miért a kedvencem.