Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

A minap keresgéltem további, magyar nyelvű anyagokat a narcizmusról, így akadtam rá az alábbi cikkre: "Hogyan ne neveljünk nárcisztikus gyereket?"

Miután lehiggadtam, és úgy a vérnyomásom, mint a vércukorszintem is visszakerült az élettel összeegyeztethető szintre, beláttam, hogy egyetlen módon kezelhetem e cikk által előidézett stresszes állapotomat.
Írok tehát egy abszolút kéretlen recenziót, úgy is, mint a narcizmusról viszonylag sokrétű kutatást folytatott állat.

Alapvetően sok helyes nevelési tippet olvashatunk a cikkben - bár a gyerekneveléshez nem értek, de azt gondolom, hogy a felsorolt tanácsok némelyike valószínűleg javára válhat egy kiskorúnak.

Viszont azt nem "gondolom", hanem tudom, hogy ilyen nevelési módszerekkel NEM lehet a szó pszichopatológiai értelmében vett narcizmust megelőzni; a kórosan narcisztikus viselkedés mintázata ugyanis sokkal korábban, még 2...3 éves kor ELŐTT rögzül a gyermek idegrendszerében - amelyre a szülők későbbi magatartása, nevelési módszere sokszor "felteszi a koronát".
Tehát a narcisztikus soha nem a nagyobbacska korában átélt, helytelen nevelési módszerek következményeként válik azzá, ami.

Ezt a témát szeretném ebben a recenzióban helyesbíteni.

A görög mitológia szerint Narkisszosz a saját tükörképébe szeretett bele. Addig csodálta saját magát a vízben, amíg meg nem halt. Innen ered a nárcisztikus kifejezés, ami arrogáns, önző és beképzelt személyiségre utal.

A mítosz valóban így szól.
A "nárcisztikus" kifejezés azonban nem jelent egyet az arrogáns, önző és beképzelt személyiséggel.

1.) A kifejezés valójában egy személyiségzavart jelöl, amely elég pontosan leírásra került a DSM IV-ben.
2.) Súlyos pontatlanság és a lényeg melletti elsiklás, ha azt állítjuk, hogy a narcisztikus, az arrogáns, önző és beképzelt:
a.) Ezek a jellemvonások sok egyénre találóak lehetnek, olyanokra is, akik a szó helyes értelmében nem narcisztikusok.
b.) Sok narcisztikus rendkívül profi módon alakítja a szeretetre méltó, másokért élő, szerény embert (hogy ezt kihasználva másokat manipulálhasson, erről írtam máshol.)

A nárcisztikus ember úgy véli, ő a világ ura, ezért mindennek körülötte kell forognia.

A külső szemlélő számára ez kétségkívül így néz ki.
A valóság azonban az: a páciens valójában csak szeretné hinni, hogy ő a világ ura, és annak érdekében, hogy ezt ő maga is elhihesse, igyekszik a környezetét minden erővel rávenni arra: igazolják ezt a képzetét.

Azt gondolja, kitüntetett figyelem és bánásmód jár neki.

Stimmel: ez a narcisztikus személyiségzavar diagnosztikai feltételeinek az egyike.

A nárcisztikusok általában arrogánsak és beképzeltek.

Ezzel a kijelentéssel vitatkoznék. Tapasztalataim szerint, noha sok narcisztikus csakugyan nem leplezi a - hamis énképéből származó - arroganciáját és önteltségét, de sok díszpéldány akad, akik éppen ellenkezőleg, hihetetlenül aranyosak tudnak lenni, ha akarnak - illetve, ha az érdekeik úgy kívánják.

Az okoz nekik örömet, ha mások csodálják őket.

Hadd pontosítsak: ez nem "örömet okoz nekik", hanem egyszerűen létfeltétel a számukra, hogy folyamatos elismerést, csodálatot csikarjanak ki a környezetüktől. Amennyiben ezt nem kapják meg, elveszítik önmagukat, mérhetetlenül kétségbeesnek, és akár mások számára is veszélyes módon kompenzálják fölöslegesség-érzésüket.

Olykor ez rendkívüli mértéket ölthet viselkedési zavar formájában, de gyakran egyébként egészséges embereknél is megfigyelhetünk nárcisztikus vonásokat.

Elnézést, most kimegyek a tetőre, üvölteni kínomban egy kicsit.
Ez a mondat, úgy, ahogy van, lélektanilag is, nyelvtanilag is...

Miután megkönnyebbültem a tetőn ordítozás által, megpróbálom kifejteni.

Igen, vannak a narcizmusnak is rendkívül súlyos esetei, de ezt nem "viselkedési zavarnak", hanem személyiségzavarnak nevezzük.
Igen, nagyon sok ember mutat narcisztikus vonásokat, anélkül, hogy ez a személyiségzavar súlyosságát elérné. Továbbá akadnak, akik elegendő intelligenciával rendelkeznek ahhoz, hogy narcisztikus vonásaikat szublimálják, és építő módon éljék ki. (Előadóművészek, színészek, operaénekesek, tévés személyiségek.)

A kutatások azt mutatják, hogy a nárcizmus egyre gyakoribb, különösen a fiatalok körében.

Milyen kutatások, könyörgök?! Tény, hogy a mai tendenciák - a szociális médiával, illetve a "látszani valamilyennek sokszor fontosabb, mint lenni valamilyennek" hozzáállás általánossá válásával - éppen a Cluster B-seknek, így természetesen a narcisztikusoknak is, kedveznek. Ezért sajnos egy ilyen formában károsodott személyiségű fiatalnak több esélye van érvényesülni, mint egy normális, reális önértékelésű fiatalnak.

A közösségi médiában való fokozott jelenlét, a szelfik és a valóságshow-k biztosan komoly szerepet játszanak ebben, de a szülők is felelősek érte. Bár sokszor ezt észre sem veszik.

A közösségi média, a selfie-k és a valóságshow-k nem okai, hanem okozatai a társadalom egyre narcisztikusabbá válásának.
(Egy művész, aki a 80-as években volt tizenéves, aggodalmát fejezte ki amiatt: "amikor mi voltunk ilyen idősek, garázs-zenekarokat alapítottunk. A mai fiatalok azonnal sztárok akarnak lenni.")
Viszont egy ironikus módon egyetértek a megállapítás második felével: a szülők is felelősek érte. Bár sokszor ezt észre sem veszik.
(Megint elkezdhetnék nyelvtannáciskodni. Hogy ennek miért kellett külön mondatba kerülnie. Ilyen slendrián fogalmazás egy személyes blogon még elmegy. De egy komoly, nevelési tanácsadó célzatú portálon. Már igénytelennek. Minősül.)
Lévén hogy a gyermek narcisztikus zavarai a szülő saját, tudatosítatlan sérüléseiből erednek, ezért természetes, hogy a szülő észre sem veszi, hogy milyen életre szóló sérüléseket idéz elő gyermekében. Ennek megvan a maga bonyolult lélektani folyamata, olvassátok el a többi narcikkben, ha még nem tettétek volna meg.

Ahhoz, hogy gyermekeinkből megértőbb emberek legyenek, íme, néhány tanács, amiket megfogadva csökkenthetjük a nárcizmus kialakulását:

1.) Tény, hogy a narcisztikus személyiségzavar egy másik diagnosztikai kritériuma a kóros empátiahiány, viszont sokszor lehet találkozni súlyosan narcisztikus személyekkel, akik Oscar-díjat érdemlő alakítással játsszák a megértőt.
2.) Elnézést, én élni külföldia, lenni kétnyelvű, ezért nem érteni: kialakulás hogyan csökkenthető lenni? Amikor legutoljára Magyarisztán járni, még a kialakulás esélyének csökkenthetőségét volt szoktunk említeni. És ha ilyen választékosnak lenni próbálni, akkor nem az "amiket", hanem "amelyeket" változat volni helyénebb való. Mivel kicsit még mindig tudni magyarul, ezért megpróbálni legalább nyelvtanilag helyénvalósít:

"Íme, néhány tanács, amelyek megfogadásával a narcizmus kialakulásának esélye csökkenthető LENNE...
- HA a narcisztikus zavarok nem kisgyermekkorban rögzülnének, és ha az egyszer már kialakult narcisztikus zavarok nem volnának olyan makacsok, hogy azokat csak nagyon rossz prognózissal lehet kezelni."

1. Dolgozzon meg a dicséretért

Ez alapvetően egy helyes, követendő alapelv. Nem azért, hogy "a gyerek ne legyen narcisztikus", hanem amúgy is.
(Az ezt követő magyarázat nyelvtani helyesbítését inkább kihagyom, mert meg szeretnék spórolni magamnak némi "lüktet a fejem és csillagokat látok az idegtől" élményt. Látta a szöveget nyelvi lektor, vagy korrektor, mielőtt kikerült páblikba?)

Viszont, érdemes tudni: sok szülő (akik maguk is kórosan narcisztikusak) éppen azzal teszi tönkre gyermekét, hogy semmiért nem ad valódi elismerést (hiszen a szülő empátiája sem terjed a tükrön túl), a gyermek állandóan azt érzi, hogy soha nem lehet elég jó.
Amennyiben ez a szülői hozzáállás a már meglévő kora gyermekkori narcisztikus reminiszcenciákra kerül ráadásként, a gyermek jó eséllyel úgy reagál, hogy egy infantilis-narcisztikus módon védi meg önbecsülését, és "csakazértis" dacból kiépít magának egy illúzióvilágot, amely azt igazolja, hogy ő szép, jó, ügyes, kedves - ja, és még okos is.

2. Nem mindenki különleges tehetség

Ez TANÁCS?!?!
Hogyan fogadja meg a szülő azt a tanácsot, hogy nem mindenki különleges tehetség?

...

Elnézést, most jöttem vissza a tetőről.

Ha jól értem, ez a pont arról akar szólni: "ha nem akarod, hogy a gyerekednek narcisztikus személyiségzavara legyen, akkor ne ámítsd azzal, hogy különleges tehetség, ha egyszer nem az."

FALS!

Tény, hogy ismerünk narcisztikusokat, akik éppen a saját átlagosságuk, középszerűségük tudata ellen védekezve építenek ki egy grandiózus imázst, és próbálnak többnek, különbnek tűnni, mint amilyenek valójában.
Tény, hogy sok narcisztikus követel a - valójában nem is létező - tehetségéért elismerést.
Ezt a viselkedést azonban NEM önmagában a szülő elfogultsága hozza létre. Egyrészt: lásd fentebb, meg itt és itt, másrészt: sok esetben éppen a szülőktől tapasztalt semmibevétel hajtja a narcisztikus sérelmekkel teli fiatalt arra, hogy grandiózus fantazmagóriákba meneküljön (és ezeket valóságként adja elő.)

Ettől függetlenül, a magyarázatban olvasható egy pedagógiai katasztrófa is.

Ha tényleg különleges tehetsége van valamilyen területen, úgysem kell külön mondani.

Ehh, tényleg nem. Nem kell külön mondani egy, a felnőttektől abszolút függő helyzetben lévő gyereknek, hogy az, amivel rendelkezik, az tehetség.
Nem kell külön mondani. Legyintsünk csak rá. Úgyis tudja magától. Úgyis tudja helyesen kezelni a tényt, hogy valamiben ő tehetségesebb az átlagnál. Nem kell külön mondani. Ehh, a gyereknek tényleg különleges tehetsége van valamilyen területen, ez mellékes, úgysem kell külön mondani.
Így tetszett gondolni?

3. Támogassuk az igaz barátságot

Ez nagyon szép gondolat, de a problematika éppen a narcisztikus zavarok gyökerénél kezdődik.

A narcisztikus egyén éppen azért képtelen igazi barátságot kiépíteni, mert ugyanazt a viselkedésmintát mutatja az emberi kapcsolataiban, amelyet ő maga megtapasztalt pelenkás korában.
Csakis egyirányú fúzióra képes - másokat használ a saját tartalmai projekciós felületeként, két irányban nem tud "fuzionálni", illetve mások határait sem képes észlelni.

Arra vonatkozó tanácsot egyébként nem olvastam a cikkben: ha volna gyermekem, hogyan támogathatnám abban, hogy barátokat szerezzen? Hogyan adhatnék neki lehetőséget arra, hogy barátokat szerezzen, és így - visítok - elkerülje az "önzőséget" (helyesen: önzést)?

4. Az önzetlenség fontossága

Lásd még: overt és covert narcizmus.

5. Mondjuk el, mennyire szeretjük

Régen rossz, ha ezt nyomatékosítani kell. Természetesen nagyon fontos a szeretet verbális kifejezése is, de önmagukban ezek csak üres szavak.
Ismét az a problémám, mint a 3. pont esetén: jó-jó, parancsba adták, hogy fejezzem ki gyermekem irányában a szeretetet, és biztosítsak neki szerető környezetet - de hogyan tehetném ezt meg? Bővebben nem lehetne? Nincs tapasztalatom a kérdésben, ezért szeretném tudni.

6. Tudatosítsuk benne, hogy a szabályok rá is vonatkoznak

Ez is egy magától értetődő alapelv. Azt olvastam én is, hogy a gyerekekkel a koruknak megfelelő módon meg kell értetni, mit szabad és mit nem.

Természetes, hogy jó eséllyel válik önző és elkényeztetett taknyos abból a gyerekből, akinek mindig mindent szabad, és mindig megkap mindent, amit szeretne. Azonban - sokadjára mondom - a narcisztikus nem attól válik narcisztikussá, hogy elkapatják és mindig mindent megengednek neki!
(Példa: a gyermekgyilkos Myra Hindley, aki egyértelműen mutatta a rosszindulatú narcizmus jeleit, szinte elképesztő dresszúrák közepette nőtt fel. Édesapja t.k. katona volt, és otthon is drákói fegyelmet tartott. Ő is, a felesége is rendszeresen alkalmazott testi fenyítést.)

7. Mondjuk „nem”-et

Jó, mondok.

Nem.

Kicsit az a benyomásom, hogy ez a pont leginkább a terjedelem növelését célozza, mondandóját - és nyelvtani színvonalát - tekintve ugyanis az előző ponttal rokonítható.

Igen, a határok kijelölése valóban fontos feladat, de nem feltétlenül célravezető, ha ennyire hangsúlyozzuk ezt.

Emlékeztek Michael Jackson történetére? Ő is - a tesóival együtt - brutális idomítási módszereket élt át a faterjától. S tudjuk, milyen infantilis, narcisztikus személyiségként élte le az életét.

És a nyafogás vagy tiltakozás sem jelent engedélyt. Meg kell tanulnia, hogy amikor nemet mondunk valamire, akkor az megmásíthatatlan vélemény. Akkor is, ha az adott dolgot nagyon akarja.

Ó. Lefordítsam? "A kérlelhetetlenség, az idejétmúlt idomítási módszerek segítenek abban, hogy a gyermek ne váljon narcisztikussá. Ha vaskövetkezetességgel megtöröd a gyerek akaratát, akkor nem lesz narcisztikus."

8. Olvassunk regényeket együtt

Ezen a ponton kapott el a síró-és röhögőgörcs elegye, és itt következik egy tény, amely mindennél jobban szemlélteti, mennyire helytálló ennek a cikknek tartalma.

Felkészültetek mindenre?

A legrosszabbra is?

Sírva röhögés közepette, két kínlódó fuldoklás közben megkísérelem kinyögni:

A TÖMEGGYILKOS ANDERS BREIVIK* NAGYON SZERETETT ÉDESAPJÁVAL, ILLETVE ANNAK ÉLETTÁRSÁVAL EGYÜTT OLVASNI!!!

(*aki a rosszindulatú narcizmus szélsőségessé fajulásának tankönyvi példája)

9. Hangsúlyozzuk az egyenlőséget

Elnézést, nekem nincs gyerekem, ezért nem tudhatom, de... ennek az értékrendnek nem kellene magától értetődőnek lennie?

A nárcisztikus emberek felsőbbrendűnek gondolják magukat.

Helyesbítek: felsőbbrendűnek SZERETNÉK gondolni magukat, és ehhez felhasználják azt, hogy másokat lenéznek. Sokunk egybevágó tapasztalatai szerint az ilyen egyének egyik kedvenc időtöltése a "bezzeg-én" játszma.

Ezen a problémán viszont édeskeveset segít az, ha elmondjuk a gyermeknek: mindenki másért különleges, és mindannyian emberek vagyunk. Hacsak nem gyenge a felfogóképessége, ezt valószínűleg magától is képes belátni - más kérdés, hogy ezzel az információval mit kezd magában.

Tudjátok, hogy egy kifejlett narcisztikus példány milyen fantasztikusakat tud alakítani a "játszom a jó fejet, játszom a megértőt... azért, hogy ennek keretei között jóságosan lesajnálhassalak" szerepkörben?
Amennyiben igen, akkor van elképzelésetek arról, mit jelent a "megaláztatás" fogalma.

A narcisztikus azért "kénytelen" lenézni másokat, mert ezáltal biztosítja a saját "oké vagyok" érzését. Akármennyire is dühítően arrogánsnak, fennhéjázónak tűnhet, valójában roppant szerencsétlennek érzi magát a lelke mélyén, és ezzel az érzéssel olyannyira nem tud mit kezdeni, hogy még saját magának sem képes bevallani. Ezért van szüksége mások lenézésére - akár nyílt arroganciával adja ezt elő, akár "játszom a megértőt" alakítás keretei között.

10. Vigyázzunk mások befolyására

Már csak legyintek arra a kérdésre, hogy ez magyarul valami egészen mást jelent.

Igen, tény, hogy az embert - akár kis-, akár nagykorú - rengeteg inger éri, és ezek közül nem könnyű, még a felnőttek számára sem, kiszűrni az értékeset, a lényegeset.

Azonban, már a recenzió elején említettem: a popkultúra elkeserítő felszínessége és silánysága nem "oka", hanem okozata a narcisztikus tendenciáknak. Teljes mértékben sajnos nem lehet kizárni ezeket az ingereket. Magam részéről nem használok facebookot, egyéb szociális médián is csak korlátozottan vagyok jelen, és még így is megtörténik, hogy felmegy a vérnyomásom a látottak következtében.
Azonban egy ép, egészséges értékrend és lényeglátás azt eredményezi, hogy az ember nem kajálja be kritika nélkül, amit lát, és nem a semmiből csinált celebek magánéletén csámcsog.

Egyébként tudtátok, hogy intelligensebb narcisztikus példányok éppen azáltal biztosítják maguknak az egópótlékot, hogy látványosan visszavonulnak a tömegcikkektől, a popkultúrától, és nagyon Érdekes Egyéniségnek (tm) igyekeznek tűnni?
Vegyétek figyelembe: a DSM-IV. leírja, hogy a narcisztikusok szabály szerint előszeretettel láttatják magukat különlegesnek, mutatkoznak elit társaságban, igyekeznek a legelitebb vagy legextrémebb körökbe bekerülni. (A szubkultúrák, "titkos" társaságok, szektás csoportosulások, "okkult" páholyok a megfigyelések szerint mintha vonzanák a Cluster B-s egyéneket.)

A világnak nincs szüksége több önző emberre. Szülőként nekünk kell tennünk azért, hogy visszaszorítsuk a növekvő nárcizmust, és gyermekünk azon értékeit fejlesszük, amelyek a világ hasznára válnak.

Hát ez gyönyörű!
Őszintén szólva, ennyi pátoszt leginkább egy covert típusú narcisztikustól lehet várni...