Kampányoljunk!
Az iskolai bántalmazás, mobbing a mai napig probléma minden osztályban. Ennek nem így kellene lennie!
A felhívás jelenlegi változata még kezdetleges és hiányos. Igyekszem bővítgetni, javítgatni, de még ebben a kezdetleges fázisban is erősen szükségét érzem annak, hogy a kampány valahol elkezdődjön.
Nagyon nehezen szedem össze a gondolataimat az iskolai mobbingról, de mindenképpen létre akarok hozni egy kezdeményezést a kirekesztés, bántalmazás ellen.
Éppen a gondolataim nehezen összeszedhetősége miatt előrebocsátom: ez az aloldal valószínűleg sok változtatáson fog keresztülmenni.
Tömören: az iskolában engem annyira súlyosan bántalmaztak, hogy 12...13 éves koromban már rendszeresen voltak öngyilkos hangulataim; s elég súlyos volt az élmény ahhoz, hogy a történtekről a mai napig emlékbetöréseim vannak. Diagnózisokkal nem dobálózok.
Tisztában vagyok azzal, hogy nem voltam vagy vagyok egyedül. Tudok arról, hogy sajnos a világ minden osztályában törvényszerűen található legalább egy Kicsi Amy. Arról is, hogy a bántalmazásnak életre szóló következményei vannak.
Mivel kezdem megérteni, hogy a bántalmazás soha nem a bántalmazott személy felelőssége... - ezért szeretnék valamilyen formájú önkéntes kezdeményezést létrehozni.
Kicsi Amy története - egy lány, akit általános iskola első osztályától fogva szisztematikusan bántalmaztak és kiközösítettek a társai, míg végül hetedikben nem bírta tovább, és egy szép, tavaszi napon öngyilkos lett - norvég nyelvterületen eléggé közismert.
Azok, akik elolvasták a fordításomat, szabály szerint mélységesen megrendültek.
Tudjátok: a tényhez, hogy van Ripana és Titkok nélkül rovat ezen a site-on, igen sok köze van a sulis élményeimhez. S egyáltalán nem tesz boldoggá a tudat, hogy nem rendkívüli, elszigetelt eset volt az enyém!
Egyszerűen iszonyatos arra gondolnom, hogy minden osztályban van legalább egy "kicsi Amy", aki a többiek kegyetlenkedéseinek - sőt, sok esetben a tanárok nyilvánvaló igazságtalanságainak is - állandó célpontja.
Egyszerűen iszonyatos arra gondolnom, hogy a pedagógusok mintha félvállról vennék a problémát.
A szülők, pedagógusok felelőssége volna elsősorban a probléma megelőzése.
Itt Norvégiában is súlyos problémát jelent a mobbing - sajnos tragédiák is történtek -, de a pedagógusok az utóbbi időben már komolyan veszik a kérdést.
Kezdésnek azt találtuk ki egy haverommal: szolidaritás-kampányt kellene szervezni!
A bannerek ötlete - a vérfoltokkal, a füzetlappal és az iskolás írással - nem az én agyszüleményem, hanem az illető haveromé; az itt látható kivitelezésért engem szidalmazhattok. Szabadon letölthetitek, terjeszthetitek - de mindenkyt bátorítok arra: készítse el a saját változatát, és terjessze. Szociális médián - nemcsak Hímtagkönyv van, hanem Twitter, Tumblr, Instagram is -, blogon, személyes site-on.
Használhatjuk az #énvagyokkicsiamy vagy egyszerűen #kicsiamy hashtag-eket. (Nemzetközi szintű szolidaritás-kampánnyá is lehetne bővíteni az ötletet, azt hiszem.)
Tisztában vagyok azzal, hogy ez még csak nagyon csekély hozzájárulás, de a semminél máris több. A figyelem felhívása a probléma meglétére, súlyosságára - ez a legelső lépés.
Szeretném, ha ki-ki ötletelne, mit lehetne megtenni. Azt hiszem, helytelen volna csak legyinteni, hogy "á, ez úgyis a felnőttek felelőssége!", vagy "ugyan már, semmi sem változik ettől!"
(Folytatása, korrigálása, rendszerezése következik)