Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

"Bántottak, kicsi Amy?"

Ezt a félig verses, félig elbeszélő formájú történetet norvégból fordítottam.
Azért publikálom ide, mert az okos elemzőemberek már felfedezték, hogy az iskolai mobbing a későbbi evési zavar kialakulásával erősen korrelál.
Továbbá, arra is rájöttek, hogy a suliban szabály szerint a “belső kontrollos” alkatú gyerek válik a társai kegyetlenkedésének áldozatául. (Az “anorexia és belső kontroll” témát már eléggé túltárgyaltnak érzem ezen a site-on.)
Ezért osztom meg a verset—a kopirájt megsértésének szándéka nélkül.
Bennetek milyen érzéseket hoz elő?

Bántottak, kicsi Amy?
Egy történet az iskolai erőszakról
(Ina Vedde Fjærestad nyomán)

Minden olyan szép volt az első napon a suliban.
Amikor az igazgató felolvasta sorban a neveinket,
mindannyiunk gyomra az izgalomtól remegett.
Hol voltál ekkor, kicsi Amy?
 

Egy hét után egy új lány érkezett.
Láthatatlan volt a számunkra.
Rendesnek kellett lennünk vele, hiszen nem volt családja.
Késő! Egy hét után—már senki sem szerez barátokat.
Hogy érezted magadat, kicsi Amy?
 

Az évek múltak—mi erősebbek lettünk.
Te gyengébb lettél.
Klikkekbe verődve jártunk a suliba,
bandákban is mentünk haza.
Te mindig hátul kullogtál, egyedül.
Nem voltál magányos, kicsi Amy?

Emlékszem egy osztálybulira, negyedikben.
Mindenkit meghívtak. Téged is.
Jól kicsíptük magunkat,
nevettünk, amikor megjelentél a legszebb ruhádban. Talán mosolyogtál.
Mielőtt hazaindultunk volna, egy muris játékot találtunk ki….
Az én ötletem volt. Téged választottunk.
Ragacsos üdítőben mostuk meg a hajadat.
Mi nevettünk. Te sírtál.
Potyogtak a könnyeid, kicsi Amy?
 

Nem voltál elég ügyes. Sokszor hibáztál.
A karácsony jött és elmúlt.
A suliban Betlehemeset játszottunk.
József, Mária és Jézus.
Te voltál a Kisded a bölcsőben. Én játszottam Máriát.
Csipkedtünk és karmoltunk téged, még az előadás alatt is gyötörtünk.
Mire gondoltál ekkor, kicsi Amy?

Emlékszek egy napra. Az volt a feladat,
hogy régi családi emléktárgyakat vigyünk a suliba,
és órán meséljünk róluk.
Én a nagyapám fapapucsát vittem.
Te egy gyönyörű babát hoztál.
A dédnagymamádé volt.
Annyira szép volt az a baba!
Elvettük tőled,
összetörtük a fejét, elszaggattuk a ruháját és levágtuk a haját. Teljesen tönkretettük.
Elpusztítottunk belőled egy darabot.
Meg tudsz bocsájtani, kicsi Amy?

Felső tagozat. Új barátokat szereztünk,
de ott voltál te is, mint egy árnyék.
Rettegésben tartottunk. Útban a suli felé, aztán még hazafelé is folyton bántottunk.
Egyszer egy szép tollat kaptál karácsonyra.
Elvettem tőled.
Még mindig megvan. Nagyon jó toll, most is fog.
Te mivel írsz, kicsi Amy?

Emlékszek egy alkalomra: hetedikben ellopták a dzsekimet. Láttam, ki volt az: két elsős srác.
Sírtam: a dzsekim új volt és sokba került.
Leszaladtam a folyosó végére. Az óra ugyan már elkezdődött, de én csak sírtam.
A folyosó végén találkoztam veled. Szipogtam.
Odajöttél hozzám, és óvatosan megkérdezted, mi történt.
Elmondtam mindent.
Megvigasztaltál egy pár szóval. Kisírtam magamat a sovány vállaidon.
Miért voltál ilyen rendes, kicsi Amy?

Bementünk a tanterembe—te egy kicsit mögöttem,
mert nem akartam, hogy úgy tűnjön, mintha
együtt jöttünk volna.
Amikor aznap vége volt a tanításnak,
neked estünk. Mindent elfelejtettem, amit aznap tettél.
Megtéptünk téged. Még azzal is megvádoltalak, hogy elloptad a dzsekimet.
Ezért elvettem a tiédet—nem volt olyan drága és olyan új, mint az enyém,
de egynek elment.
Fáztál akkor, kicsi Amy?

A suliban felvilágosító óra volt a mobbingról.
Szükség volt-e egyáltalán erre? Olyan jó osztályunk volt!
Rendes környezet és mindenesetre, semmi piszkálódás.

Amikor dolgozatot írattak velünk,
segítened kellett: előkészítettük a papírokat, és ezekre kellett írnod nekünk a válaszokat, különben…
Aztán a tanár felfedezte. Csak téged kapott el.
Nem is tiltakoztál. Te kaptál büntetést,
pedig mi érdemeltük volna meg.
Sok ilyen eset volt—soha nem árultuk be magunkat,
a mi stiklijeinkért is te feleltél.
Emlékszel, amikor a kis Jézust játszottad, kicsi Amy?
 

Eljött a tél. A legrosszabb, ami történt veled.
Emlékszem hetedikben a télre: nem olyan volt, mint más években.
Mindenkire dühös voltam, és ezt rajtad töltöttem ki.
Az egész osztály benne volt a balhéban.
Megragadtuk a fejedet, megráztunk téged és letéptük a kabátodat.
A fejed többször is a hóban landolt.
A hóba ástunk téged, és szánkóztunk fölötted.
Mondtál valamit, kicsi Amy?

Jött egy tanár, és megtalált.
A kórház következett.
Az osztálynak, közösen, levelet kellett írnia neked.
“Egy osztálytársunknak megfájdult a feje, és elájult a hóban!”
Nagyon jó osztály voltunk. Magától értetődő volt,
hogy küldtünk jobbulást kívánó képeslapokat, és bonbont is persze.
Hanem mit gondoltál, kicsi Amy, amikor felfedezted a levelekben a burkolt fenyegetéseket,
és azt, hogy a legfinomabb csokik hiányoztak a bonbonos dobozból?
Mire gondoltál ekkor, kicsi Amy?

Később—visszajöttél a suliba.
Kicsit csendesebb lettél, mint korábban.
Kicsit jobban féltél, mint korábban?
Elvettük a tankönyveidet.
Mindig kész volt a házid, de most már ezt sem tudtad megcsinálni.
A jegyeid leromlottak.
Mit szóltak otthon, kicsi Amy?
 

Közeledett a nyár. Az egész osztály kiment a strandra.
Olyan vézna voltál a piros fürdőruhádban!
Úsztunk, és labdáztunk a kellemes vízben.
Aztán megint rád szálltunk.
Csak a hecc kedvéért csináltuk.
Olyan békésnek tűntél úszás közben, hogy az már túlzás volt.
Rád csimpaszkodtunk, és a víz alá nyomtunk.
Köhögtél és vizet nyeltél.
Miért nem kiabáltál, kicsi Amy?
Elájultál a vízben, a hajadnál fogva vonszoltunk a partra.
Egy tanár eszméletre térített—”szegény kicsike, görcsöt kapott a vízben!”
Álmodtál valamit, kicsi Amy?

Elérkezett a nyári szünet, mindenki boldog volt.
Örömünkben még rólad is elfeledkeztünk.
Te is örültél.
A nyárra elváltak az útjaink,
a nyári szünet örömei a küszöbön álltak.
Jól érezted magadat, kicsi Amy?

Sulikezdés megint.
Vékonyabb és fehérebb voltál, mint valaha.
A tanévet kék-zöld foltokkal kellett kezdened,
mert már az első napon jól megvertünk,
és ezután hetente legalább egyszer kaptál.
Kiközösítettünk, soha nem volt egyetlen barátod sem.
Elloptuk a cuccaidat. Ha kellett valami, egyszerűen elvettük tőled..
Hogyan érezted magadat, kicsi Amy?
 

Aztán egy májusi nap.
Megérkeztünk a suliba, de téged nem láttunk.
A tanár sápadt volt, az igazgató lejött az osztályterembe.
“Az éjszaka a vízbe vetette magát és megfulladt.”
Az egész osztály elcsendesedett, a lelkiismeret súlya nehezedett ránk.
Odakint a tavaszi napsütés ragyogott, a nyár ígéretét hozva.
Szép napot választottál a halálra, kicsi Amy.