Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

Nincs több utolsó vacsora kivégzés előtt

A cikk eredetije itt található. Szerintem mélyen elgondolkoztató, ezért fordítottam le.

 
A múlt hónapban a texasi börtön vezetősége azt a határozatot hozta: beszüntetik a kivégzésre váró halálraítéltek számára felszolgált utolsó vacsora hagyományát. A döntés előzményéül az szolgált, hogy a 44 éves Lawrence Russell Brewer a szeptember 21.-ikén megtörtént kivégzése előtt egy szokatlanul bőséges vacsorát rendelt, amelyből azután semmit sem fogyasztott el. Brewer urat - aki egy rasszista geng tagja volt - azért ítélték halálra, mert a 49 éves, színesbőrű ifj. James Byrd-et egy utánfutóhoz láncolta és vonszolta az úton, míg az áldozat bele nem halt sérüléseibe.

Utolsó vacsoraként Brewer úr a következőket rendelte:

- fél kiló grillezett húst egy fél vekni fehér kenyérrel;
- három fajitát töltelékkel;
- egy sajtos omlettet darált marhahússal, paradicsommal, hagymával, kaliforniai paprikával és jalapeno paprikával;
- két sült csirkét mártással és hagymaszeletekkel;
- egy tripla húsos, szalonnás sajtburgert extra töltelékekkel;
- egy nagy tál sült okrát;
- egy húsimádó pizzát;
- egy fél liter vaníliafagylaltot;
- egy nagy adag mogyoróvajas karamellát tört földimogyoróval;
- három gyömbéres üdítőt.

A felsorolt tételek közül némelyiket - kisebb adagokban - fel is szolgálták neki, de mindehhez hozzá sem nyúlt.
Az állam döntése után a 60 éves Brian D. Price - egy korábbi elítélt, aki a börtön szakácsaként 218 halálraítéltnek készített utolsó vacsorát a texasi Huntsville-ben - felajánlotta, hogy saját költségére előállítja a megrendelt utolsó vacsorákat. Texas állam köszönettel elutasította az ajánlatot.
Price úrral beszélgettünk.


  Kérdés: Hogyan kezdett el utolsó vacsorákat készíteni a Death Row elítéltjeinek?
Válasz: 1989-ben kerültem börtönbe, az exfeleségem megtámadásáért és a sógorom elrablásáért. 15 évet kaptam, és amikor először megérkeztem a Walls Unit egységbe, megkérdezték, hogy mi volt a foglalkozásom a kinti életben. Basszusgitároztam rockzenekarokban, és hivatásos fényképész voltam. Amikor ezt elmondtam nekik, csak nevettek. Azt mondták: "itt nincs semmi ilyesmi, fiú." Úgyhogy a konyhára osztottak be, így lettem szakács a börtönben.
Az esti műszakban mi voltunk azok, akik az utolsó vacsorát elkészítették, mert a kivégzések is ebben a börtönépületben, a Walls Unit-ben zajlottak. A barátom, aki négycsillagos mesterszakács, csinálta ezt korábban, de megunta ezt a feladatot, és szerette volna, ha átveszem tőle. Akkor nekem sem volt kedvem, hogy megcsináljam az utolsó vacsorákat - de nagyjából egy évvel később egy alkalommal a mesterszakács barátom, Terry, éppen nem ért rá, úgyhogy megmondtam a börtönparancsnoknak, hogy jól van, akkor vállalom az utolsó vacsora előállítását. Meg is tettem, ami tőlem telt, illetve amit a börtönben hozzáférhető alapanyagok lehetővé tettek. Aztán másnap a parancsnok behívatott az irodájába, és azt mondta: "Hé, Price, a fazon, akit múlt éjjel kinyírtak, szólt a papnak, hogy adja át az üzenetet: nagyra értékelte, amit csináltál. Igazán ízlett neki." Ettől teljesen elhűltem. Aznap éjjel, amikor visszamentem a cellámba, komolyan elgondolkoztam a dolgon. Valószínűleg ez volt az utolsó eset, hogy az a szerencsétlen bárkinek is megköszönt volna bármit, mielőtt itthagyta ezt a világot. Másnap aztán megmondtam Terrynek, hogy jól van, ezentúl átvállalom az utolsó vacsorákat, ha ő nem akarja tovább csinálni ezt.

  Kérdés: Az elítéltek tényleg azt kapják, amit rendelnek?
Válasz: A texasi börtönszabályzat azt írja elő: függetlenül attól, hogy mit rendel az elítélt, mindig a börtönkonyhán éppen megtalálható alapanyagokból kell előállítani.
  Például, ha ráksalátát rendel a halálraítélt, akkor végül mirelit tőkehalfilét kap - ami normális esetben péntekenként szerepel az étrendben, de én ilyenkor eltávolítottam a tőkehalfiléről a panírt, átlósan felvagdostam a filét, és beleágyaztam a dresszingbe, úgyhogy úgy nézett ki, mintha a Long John Silver's-ből érkezett volna. Ez olyasmi, ami a kinti világra emlékeztet - azt hitték tehát, pontosan azt kapják, amit kértek, de csaltunk.
A bifszteket kivonták a menüből 1994-ben, ezért, ha valaki bifszteket rendelt, akkor fogtam egy hamburgerfasírtot, leöntöttem barna öntettel és sülthagymával, meg ilyesmik, tudja.
A sajtót a rendelésekről kérésre tájékoztatták, de én az elítéltek kézzel írott kívánságait az utolsó vacsoráról, nagyjából három nappal a kivégzés előtt kaptam meg, aztán megmutattam a parancsnokomnak, és megkérdeztem tőle: mit akar, mit kezdjek a rendeléssel? Aztán a parancsnokom előírta, mit készítsek el mindebből. A tőlem telhető legjobbat igyekeztem kihozni abból, amivel dolgozhattam. És meglepő módon, nagyon jó lett az eredmény!
Az utolsó vacsorát a kivégzés előtt két órával szolgálják fel, és aztán már nem egy fasírt sült krumplival, vagy salátás-szalonnás szendvics paradicsommal - vagy bármi más, amit rendeltek. Két óra múlva az egész nem több, mint gyomortartalom egy boncolási jegyzőkönyvben.
 
Kérdés: Hogyan vélekedik a döntésről, hogy megszüntették az utolsó vacsora hagyományát?
Válasz: Politikai indokok motiválták a döntést. Alig várták, hogy előkerüljön egy kirívóan durva bűncselekmény - a lehető legdurvább, ami csak megtörtént az utóbbi időben Texasban -, meg egy elítélt, aki nagyon sok kaját rendelt - ami egyébként elég gyakran fordul elő. Tehát csak egy ürügyre vártak, amely jó magyarázatot adhat arra, hogy az utolsó vacsorát megszüntessék, és ugyanazt szolgálják fel a kivégzésre váróknak, ami egyébként is szerepel a börtönmenüben aznap.
A hátam igazán attól kezdett el borzongani: hogyan teheti meg egyáltalán ezt egyetlen személy?
Texas állam küldi a kivégzőkamrába azokat az embereket - tehát Texas polgárainak kellene azt is eldönteniük, hogy legyen-e utolsó vacsora, vagy sem. Egy vagy két embernek nem lenne szabad annyi hatalmat adni a kezébe, hogy egy ilyen kérdést önkényi alapon eldönthessenek. Véleményem szerint népszavazásra kellett volna bocsátani a kérdést. Ha az adófizetők azt akarják, hogy ne legyen utolsó vacsora és keményszívűek... de őszintén azt hiszem, hogy a legtöbben nem akarnák beszüntetni az utolsó vacsora hagyományát. Azok az elítéltek, akik oda kerülnek, tényleg kiérdemelték a helyüket annál a vacsoraasztalnál - de nekünk, mint társadalomnak, meg kell mutatnunk, hogy van egy együttérzőbb oldalunk is. Éppen elég rossz, hogy van halálbüntetés, ez annyira ősrégi - de ezután még hátat is fordítani, és azt mondani: "Nem, nem kapsz kaját" - pusztán csak szemétkedésből, vagy valami. Nem tudom. Azt kell megmutatnunk, hogy az igazságszolgáltatást nem torzítjuk bosszúállássá.

  Kérdés: A felmérések azt mutatják, hogy a texasiak túlnyomó többsége támogatja a halálbüntetést. Az ön véleménye szerint a texasiakat érdekli egyáltalán, hogy az elítéltek megkapják a kívánságuk szerinti utolsó vacsorát?
Válasz: Ó. Igen, biztos vagyok abban, hogy érdekli őket - az utóbbi hetekben rengeteg e-mailt kaptam. Egyszerűen fantasztikus dolgokat írtak nekem. Semmilyen negatív visszajelzés nem érkezett.  

Kérdés: Meg tudna említeni néhány szokatlan kérést?
Válasz: Nos, volt, aki földet kért - abból a sírból, amelybe majd eltemetik -, valamiféle rituálé gyanánt. Ehelyett joghurtot szolgáltunk fel neki. Tehát nem azt kapta, amit szeretett volna.
Volt egy eset, amelyik mindannyiunkat felkavart: egyszer "skót tojást" rendelt valaki. Nekünk pedig fogalmunk sem volt róla, mi ez - tudja, még a főnököm sem ismerte, pedig ő hosszú ideig foglalkozott konyhaművészettel. Tényleg senki nem tudta. Aztán, amikor a délutáni felügyelőnk bejött, szóltam neki: "Hé, őrmester, nagy gondban vagyunk most. Itt van nekünk ez a rendelés." Ő meg hátravetett fejjel röhögni kezdett: "Ezt nem fogod elhinni, Price, a múlt héten néztem a Jó reggelt, Amerikát, és kitalálod, mi volt benne? Skót tojás!" Ez nem más, mint keménytojás kolbászba töltve, palacsintatésztában kisütve, sziruppal tálalva. Mi is kipróbáltuk, de nekem nem ízlett.  


A ford. megjegyz.: ha ezt a cikket érdekesnek találtad, akkor javaslom: kukkants bele » ebbe a másikba is! « A téma ugyanaz, kicsit másként körüljárva.