Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

"Lehet, hogy én is narcisztikus vagyok?"

Ne felejtsd el megnézni a többi, narcizmus témájú cikket is! Biztosan találsz még érdekes témákat itt.

A kérdést már több alkalommal is feltették rosszindulatú narcisztikus szülők felnőtt gyerekei. Nagyon érdekes problémákat vet fel, és természetes, hogy felmerült - mivel több alkalommal is felmerült, több olvasó részéről is, ezért úgy látom, hogy megéri egy önálló narcikket szentelni a témának. (Megírtam norvégul is, ha érdekel valakit.)


Sokan akadnak, akik aggódnak amiatt: ők is éppen olyan empátiátlanok, rosszindulatúak, képmutatóak, manipulatívak, önimádóak - és így tovább - mint a szüleik. Megkísérlem összeszedni az erről alkotott gondolataimat - semmi garancia nincs arra, hogy ez értelmes vagy szakszerű lesz, de megpróbálok egy vázlatot írni.

1.) Sajnos jó esélyek vannak arra, hogy a narcisztikus szülők gyermekei - és felnőtt gyermekei - maguk is mutatni fogják a narcisztikus viselkedés egyik vagy másik formáját.
Ebben semmi meglepő nincs: a felnövés során, a gyermekek azt utánozzák, amit a szüleiktől látnak, illetve tapasztalnak. Amennyiben a szülők súlyos személyiségkárosodásokkal rendelkeznek, úgy megtörténhet, hogy a gyermekek hozzászoknak ahhoz, hogy elfogadjanak és "normálisnak" tekintsenek olyasmit is - a szüleiktől -, ami valójában nem normális. A kicsi gyerekeknek nincs más viszonyítási pontjuk, mint az, amit a szüleiktől - vagy más gondozójuktól - látnak, ezért nem tudhatják, ha egyik vagy másik attitűd vagy nevelési módszer "betegesnek" vagy "kártékonynak" számít.
És, igen, meglehetősen gyakori, hogy a (narcisztikus) szülők felnőtt gyerekei éppen ugyanazokat a (destruktív) viselkedési formákat folytatják, amelyeket a saját szüleiktől is tapasztaltak. (Biztos vagyok abban, hogy sokan hallottatok ilyesmit, mint "Apám is így nevelt engem, és felnőtt/sikeres/boldog emberré váltam!")

De.

2.) Egy narcisztikus számára nagyon nehéz volna beismerni, vagy megérteni, hogy VANNAK problémái. Miután ez a személyiségzavar - többek között - azt jelenti, hogy az egyén felépít egy sor kóros védekezési mechanizmust, hogy megóvja és megerősítse a saját, idealizált énképét, ezért a narcisztikus KÉPTELEN VOLNA elviselni a gondolatot, hogy vele valami gond van!
(Éppen ez az indoka annak, hogy a narcizmust annyira nehéz - ha ugyan nem lehetetnen - kezelni! Egy narcisztikusnak nincs motivációja arra, hogy terápiás munkában vegyen részt; ez ugyanis ahhoz vezethetne, hogy a gyengeségeivel kellene konfrontálódnia, tehát az idealizált énképe - amely lehetővé teszi, hogy a narcisztikus úgy nézzen ki, mint akinek "nincsenek problémái" és "nagyon harmonikusan, kiegyensúlyozottan" viselkedjen - azonnal összetörne. Így a narcisztikus elveszítene mindent, ami miatt érdemes élnie - t.i. az idealizált önmagával kapcsolatos illúzióit.)

Többekkel is kommunikáltam, akiknek a gyerekkori emlékeire a narcisztikus szülei túlkapásai nehezedett. Több alkalommal is tapasztaltam, hogy éppen azok, akik láthatóan a tökéletes tagadás állapotában voltak - pl. "Nem, én SOHA nem viselkednék úgy, mint az a szadista anyám", vagy "Én aztán bezzeg NEM vagyok egy olyan arrogáns és önmagával elfoglalt idióta, mint az a seggfej apám..." -, mutatták a kóros narcizmusra utaló jeleket.

3.) Igen, megtörténhet, hogy az ember önkéntelenül is másolja a szülei jellemző viselkedési formáit.
De - itt jön a legnagyobb kérdés: igaz-e az, hogy ezek a mintázatok harmonikussá, boldoggá és szerencséssé tesznek? Jó érzéseid támadnak, vagy egyáltalán, bármilyen formáját is átéled a megelégedésnek, amikor azon kapod magadat, hogy ugyanúgy viselkedsz, mint anyádék annak idején? Az életed így "gazdag, harmonikus"? Amennyiben "nem" a válaszod, valószínűleg nem vagy narcisztikus.

DE, az ember soha nem lehet biztos ebben! Mivel nem vagyok szakértő, ezért jobb, ha a véleményemet nem tekinti senki "hivatalos" értékelésnek. Ha kételyeid vannak, mindenképpen ajánlott, hogy beszélj egy pszichológussal vagy pszichiáterrel, aki éppen a személyiségzavarokra specializálódott. Ha úgy érzed, hogy a hozzáállásod vagy az eltanult viselkedésformáid tönkrevágják az életedet, vagy az emberi kapcsolataidat, akkor tényleg fordulj szakemberhez. Ezek a cikkek, amelyeket itt írogatok, gondolatébresztőnek vagy segítségnek elmennek, de semmiképpen sem az a céljuk, hogy diagnózist adjanak, vagy kiváltképp nem arra, hogy a terápiát helyettesítsék!