Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

Meg akarsz menteni? Így?

Az ongyilkos.lap.hu-n találtam ezt a gyöngyszemet, és most megpróbálom megírni, hogy az olvasottak milyen gondolatokat váltottak ki belőlem, a tetszőleges “öngyilkos hangulatokkal küzdő személyből”, aki az iromány potenciális címzettje.

Nem gonoszkodásból, vagy kötözködési szándékból írom meg ezt a kritikát, hanem szemléltetésképpen: jó, szép dolog a segítőkészség, de az öngyilkos hangulattal együttjáró—veszélyesen labilis és sebezhető—lelkiállapotban rendkívül labilis és sebezhető az ember, tehát egy átgondolatlan “segítő szándék” többet árt, mint amennyit használ.

Mélyen meghatónak találom, hogy a szöveg szerzője önként és elismerést nem várva tette közzé ezt a szöveget, mégis fogtam tőle a fejemet.
Kezdjük azzal: roppantul kiakadtam a pongyola és sok helyütt “se füle, se farka” megfogalmazáson. Tisztában vagyok azzal: nem tudhat magyarul mindenki, akinek ez az anyanyelve, de még ezzel együtt is ritka az ilyen mértékű slendriánság.

“Ha most a gondolatid a halál , öngyilkossági módszerek körül forognak, akkor ezt neked írtam.

Elegem van mindenkiből, itt hagyok mindent
Elviselhetetlen lett a világ. Az emberek gyűlölnek, átvernek, gyötörnek, elhagynak, nem szeretnek.
Elegem van ebből az örökös lelki fájdalomból.
Eltűnök. Felszívódok. A legegyszerűbb, legfrappánsabb megoldás.

Biztos, hogy meg kell halni, hogy elmeneküljek? Pont nekem? Én szívjak mások hülyesége miatt?



Húha. Ne vedd gorombáskodásnak, de rögtön erőszakosan és hibás hozzáállással kezded.

Már az első mondatokkal elveszítheted az öngyilkosjelölt bizalmát, ha van egy (hibás) prekoncepciód arról: pontosan mit érez. Így sokkal kisebb eséllyel tudsz segíteni rajta, mert kevésbé valószínű, hogy ezek után hinni fog Neked.
Mint a Ringel-féle szindróma 2. szakaszát többször is átélt ember, hadd számoljak be arról, milyen érzések lehetnek annak hátterében, ha az ember komolyan tervezi az öngyilkosságot.

  • Többnyire nem a világ elviselhetetlen, inkább önmagamat nehéz elviselni. Pontosabban szólva: az emlékeimet, amelyek nem hagynak békén, és az agyam arra kényszerít, hogy újra és újra átéljem a legfájdalmasabb élményeimet; a kudarcaimat, amelyek karikírozva, eltorzítottan nagy méretűnek és jelentőségűnek tűnnek; a saját tehetetlenségemet, amely ellen már nem egyszer és nem kétszer vettem fel a harcot—sikertelenül; a tényt, miszerint teljesen mindegy, mennyire szeretnék pozitív irányú változásokat előidézni, a környezetem (esetleg több oldalról is) nyom és már belefáradtam abba, hogy szembeszálljak velük; esetleg a szembesülést azzal, hogy mindaz, amihez értek, nem ér semmit.
  • Nem minden esetben az váltja ki az öngyilkos tettét, hogy az emberek “gyűlölik, átverik, gyötrik, elhagyják, nem szeretik”! Sok más indok is meghúzódhat a háttérben, egyszerre akár több is, amelyek végül egyetlen pontba sűrűsödnek, koncentrálódnak… és ez a pont az öngyilkosjelölt személye. Jó, ha tudod, hogy az az esemény, amely az öngyilkos tettet—látszólag “közvetlenül”—kiváltja, rendszerint már a legis-legis-legutolsó csepp a pohárban.
  • Van, aki visszakérdezhetne: milyen utálkozó tekintetek? Van, aki olyan ürességben éli a napjait, hogy komolyan azt érzi: már az is nagy megtiszteltetés és megkülönböztetett figyelem az embertársak részéről, ha legalább az utálatukra méltatják.
  • Örökös? Lelki? Fájdalom? Az meg micsoda?A lelki ürességnek és az érzelmi beszűkültségnek létezik egy olyan szintje, amelyet az tesz nehezen elviselhetővé, hogy már fájdalmat sem vagy képes érezni. Üresség, merevség, kínzó “semmilyenség”—ehhez képest a búskomorság vagy az “örökös lelki fájdalom” egy felfokozott, eksztatikus állapotnak tekinthető.
  • Az eltűnés vágya csakugyan elég gyakori,de nem feltétlenül jelenik meg. Van, aki bevallottan saját magán akarja kitölteni az összes agresszióját például. Az öngyilkossághoz vezető beszűkülést a többi között az is jellemzi, hogy belül úgy érzed: nincs már kit hibáztatni, TE tehetsz az egészről, TE vagy a probléma kiváltó oka—tehát azért akarod önmagadat “megszüntetni”, mert úgy látod, hogy ezzel a problémát is megszüntetnéd.
  • Aki már komolyan fontolóra vette az öngyilkosságot, az tudja, hogy ez távolról sem a legegyszerűbb megoldás. Rengeteg mindenre oda kell figyelni, rengeteg tényezőt számításba kell venni egy hatékony és sikeresen kivitelezett öngyilkosság érdekében.A “frappáns” kifejezésnek egyébként tudod az értelmét? “Szellemes, csattanós, adekvát.”
  • Az, aki képes őszintén fontolóra venni: “én szívjak mások hülyesége miatt?”—valószínűleg csak kevésbé veszélyeztetett az öngyilkosságban. Ugyanez a kérdés tudniillik így fogalmazódik meg egy öngyilkos gondolatvilágában: “a világ oké a maga számára, de én nem illek bele. A saját hülyeségem miatt szívok, mióta élek. Hulljon a férgese!”



“Itt tudod hagyni ezt az életet úgy is, hogy nem halsz meg.

Kezdj új életet! Valahol másutt.
Számold fel a mostanit, add el, add örökbe, add oda ( most még te irányítod, hogy ki/mi hova kerül, nem úgy, mintha meghalnál), aztán valahol másutt, jó messze kezdd elölről.”


Nagyon szép gondolat… viszont érdemes tudnod: ha valaki eljutott odáig, hogy ennyire végletesen és végzetesen beszűküljön, valószínűleg nincs már ereje arra, hogy bármit is aktívan felszámoljon, mert minden indulatát, agresszióját magára hárítja.

Továbbá, az is valószínű, hogy az illetőnek nincs semmije, amit “örökbeadhatna” (néhány személyes ingóságot kivéve talán.)

“Valahol másutt, jó messze, kezdd elölről”… nem akarlak megbántani, de a cinikusabbik énem erre azt mondja: kacag a vakbelem. Egyfelől, szuicid krízisben az embernek semmilyen ereje nincs a változáshoz.

Mésfelől—ezt is tapasztalatból mondom—akármilyen messzire utazol el, a belső poklot nem tudod magad mögött hagyni. Bárhová is mégy, vannak dolgok, amelyek elkísérnek, akkor is, ha nem szeretnéd ezt.

Pl. beállhatsz önkéntesnek valahová. Ők segítenek, hogy értelmet adjanak az életednek.

Kik segítenek?! Elhiszem, hogy túlbuzog Benned a megváltási vágy, de közben legalább érthetően próbálj meg fogalmazni!

(Mert van értelme, csak vedd le a szemellenződet! Vagy adj időt magadnak, és esélyt másoknak, hogy megmutassák )

Ebből a zárójeles mondatból látszik a legerősebben, hogy nem igazán “fogod” a lényeget. Egy öngyilkosjelöltnek ilyet mondani, körülbelül annyira hasznos, mint megkérni egy paranoid szkizofrént, hogy hagyja abba a hallucinálást, vagy egy epilepsziásra rászólni, hogy ne produkáljon rohamot, esetleg egy szívbetegnek megparancsolni, hogy hagyjon fel az anginás rohamokkal. Egyébként a mondatok végét minden esetben ponttal jelezzük.

Persze ha ekkorát váltasz, az lehet, hogy a karrieredbe, az életminőségedbe kerül.

Erre a patetikus szövegre nagyon sokan válaszolnának így: “MILYEN karrierembe? MILYEN életminőségembe?” Az öngyilkosságnak egyik legnagyobb rizikófaktora az esélytelenség, kilátástalanság, egzisztenciahiány.

Lehet, hogy nyomorogni fogsz, betegeket ágytálazni, további nehéz helyzetekbe kerülsz .
De a rossz életminőség legalább élet. Sok szempontból nemesebb élet, mint az előző. Pár év alatt lelkileg összeszedheted magadat, aztán lesz esélyed és lehetőséged a többire.

“De”-vel nem kezdünk mondatot. (Jut eszembe: tudod mit? Önkéntes és karitatív munka keretében szívesen megtanítanálak magyarul, hátha ez egy időre értelmet és célt ad az életemnek! Akkor is, ha ezáltal további nehéz helyzetekbe kerülök :})

Különben: “…a rossz életminőség legalább élet.” Ezzel szeretnél meggyőzni egy életunt embert?
Lefordítom.

“Igaz, hogy még szarabb lesz Neked, mint jelenleg, és igaz, hogy már a jelenlegi életminőségedet sem érzed elviselhetőnek, de azért ez legalább élet!” Köszönöm. Máris meg lettem váltva.

Azt is érdemes tudni: egy elszánt öngyilkosjelöltre azért nem lehet ezzel a szöveggel hatni, mert önmegsemmisítő lelkiállapotából következik: az egész gondolatvilága teljesen beszűkült a múltra és a jelenre. Jövőt nem tud látni, ezért nem látja értelmét annak, hogy “pár év alatt összeszedje magát.” Ráadásként több, mint valószínű, hogy érdemesnek sem találja önmagát arra, hogy “esélye és lehetősége legyen a többire”. (Egyébként mit kellene “a többi” alatt érteni, amelyre aztán lesz esélyem és lehetőségem?)

Ha olyan beteg vagy, hogy ezt nem tudod megtenni, az más. A sokéves agonizálás, mindenkinek megalázó helyzet elkerülése érthető, talán mindenkinek jobb.

Magyarországon az eutanázia tiltott. Pedig nemcsak a fizikai szenvedést lehetne elkerülni, de sok szervátültetés sok életet menthetne meg, sok halálos beteg ember néhány szerve tovább élhetne másokban.
De gondolom, még nem tartasz itt.



Bocsánat, ez nagyon összefüggéstelen volt. Az eutanáziáról alkotott véleményed különben mennyire áll összefüggésben az öngyilkossággal? (Mármint azt leszámítva, hogy mind a kettő komoly problémákat vet fel?)
Egyébként transzplantációra csak egészséges ember szerveit szokták felhasználni.

Úgyhogy , mielőtt további módszereket keresgélsz, a kedvemért légyszi, olvasd végig az alábbi pár írást!

Megtettem. Még szerencse, hogy egy életvidámabb, nem önveszélyes időszakomban olvastam ezeket a szövegeket. Nagyon célt tévesztettek.
Itt a véleményem.