Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

(Ha egy keresőmotoron keresztül jutottál el erre az oldalra, akkor javaslom: tekintsd meg a cikk első két részét is! Itt, meg itt. Esetleg a többi cikkre is kíváncsi vagy, amelyeket a szülői narcizmus kóros formáiról írtam?)

18. Manipulál, kapva-kap az adódó alkalmakon.

Alkalmanként a narciszikus szülő a gyereket használja eleven pajzsnak a bántalmazásért, amelyet eleve ő kényszerült volna elszenvedni. Például az apa részegen ér haza és dühöng—a narcisztikus anya pedig elkezd neki panaszkodni a gyerek rosszaságairól. Az ittas apa agressziója így a gyerek irányában fog kitörni. A narcisztikus anya így három nyereséget is besöpörhet: egyrészt az adott helyzetben nem őt bántalmazza a férje; másrészt sajnálhatja a gyereket, aki az apja részeg dühkitörésének áldozata; harmadrészt bűnbakként tekinthet a férjére, aki lám és lám, milyen csúnyán viselkedik, ha ivott.

Vannak helyzetek, amikor a narcisztikus anya egyszerűen a házasságot kikényszerítő vagy megtartó eszköznek használja fel a gyermeket. Más esetekben a gyermek szexuális molesztálás áldozata lesz, de a narcisztikus anyának kényelmesebb nem észrevenni, vagy—ami még rosszabb—a gyereket vádolni hazugsággal—így a saját, a helyzettel szembeni tehetetlenségét sem kell beismernie. (A makacs tagadás és a “tegyünk úgy, mintha a dolog nem is létezne” nagyon jellemző és nagyon primitív megküzdési mechanizmus. Narcisztikusoknál gyakorlatilag mindig fennáll.)

A narcisztikus szülő sok esetben anyagiakban is manipulálja a felnőtt gyerekét—például a közös bankszámlával visszaél -, vagy abban a pillanatban felrúgja a megállapodásokat, amint azok nem szolgálják az ő érdekeit. Ha valamiről nincs nyíltan kimondva, hogy “ez nem a Tiéd!”, akkor azt alapértelmezetten a sajátjának tekinti. (Akár azon a szinten is, hogy ha nem szólítják fel erre: “légy szíves, ne költözz be a szobámba, amint kiteszem onnan a lábamat!”—akkor automatikusan a sajátjának tekinti a szobát és otthonosan belakja. Ezt természetesen kimagyarázza azzal: "mióta elkezdted az egyetemet, úgy hiányzol, hogy hétközben mindig a helyeden alszok!" Közben szép lassan eltűnnek szem elől a Te cuccaid, az íróasztalon anyucika Kiskegyed meg Nők Lapja újságjai halmozódnak, a szék karfájára terítve anyucika ruhadarabjai... végül már odáig fajul a helyzet, hogy ha nagy néha haza is utazol - holott már egyáltalán nem érzed magadat otthon -, önként választod, hogy a nappaliban alszol a kihúzhatós vendégágyon. Szerető édesanyád, aki annyira hiányol, hogy emiatt túrt ki a szobádból, nem győz sóhajtozni: így hazavár, meg úgy hazavár és mennyire sajnálja, hogy olyan ritkán utazol "haza".)

19. Kifelé vetítget.

Ez egy elcsépelt és klisés pszichoblablának tűnhet, de akkor is tény: a narcisztikusok a kifelé vetítés nagy mesterei.
Ha köznapian próbáljuk megfogalmazni, a kifelé vetítgetés annyit tesz: a narcisztikus önmagában nem tudja, vagy nem akarja észrevenni a kifogásolható viselkedést vagy tulajdonságokat—viszont az önmagában letagadott tulajdonságokat másokban—rendszerint a “bűnbak” gyerekben—véli tükröződni látni, és jól meg is bünteti, vagy kéjjel mutogat rá ujjal. Mert bezzeg ő…
Ezt a kifelé vetítgetést nagyon nehéz segítség nélkül észrevenni. (Valójában az egész önészlelés téma telve van összetett és több irányban történő vetítgetések sorozatával, tehát még egészséges esetben is akadhatnak ebből nehézségek. Kóros narcisztikus számára viszont a saját gyereke kellene, hogy kifogástalan projekciós felület legyen.)

Például: az evési problémákkal küszködő anya a nagylányára vetíti ki a problémáját, és—ahelyett, hogy a saját evési zavarával próbálna kezdeni valamit—a nagylánya vonalai miatt aggódik látványosan. A gyermek esetleg ezt észre sem veszi, mert tudat alatt már belső elvárássá tett egy irreálisan karcsú nőideált… és ezáltal “partnerré” válik a narcisztikus anyja vetítősdijében. Amikor tehát a narcisztikus szülő sopánkodik, hogy “kislányom, sokat eszel!”, vagy “kislányom, többet kellene tornáznod!”, vagy “extra méretű ruhákat kell lassan vennünk Neked”—a gyermek készséggel elhiszi, akkor is, ha ez valójában nem igaz.

A kifelé vetítgetés egészen összetett formákat is ölthet—a narcisztikus a lelke mélyén szégyent érez, de mivel direktben nem képes ezt átélni, a bűnbak gyerekét használja projekciós felületnek. Vagy bárkit, aki kéznél van és beleillik a képbe.

Jellegzetes példa. A narcisztikus valami egészen képtelen kéréssel vagy követeléssel áll elő. Te következetesen visszautasítod a kérést, mint ésszerűtlent vagy túlzást. Ő tovább makacskodik, nem hajlandó tudomásul venni, hogy NEM. Végül annyira feldühít ez a gyerekes, dacos makaccság, hogy komolyan begurulsz és elveszíted a türelmedet. Erre a narcisztikus “boldogan” lecsap, hogy jó, akkor majd beszéljünk a kérdésről később, ha lehiggadtál (mondja ezt azután, hogy éppen ő provokálta ki, hogy magadon kívülre kerülj.)
Valójában nem Te vagy a hisztis, dühöngő, érthetetlen stb., hanem ő—de a visszautasításod által ő szembesült azzal: túlzó kívánsága volt, gyerekes dolgot tett, hisztis hatéves módjára viselkedett. Ennek tudatát nem képes elviselni! Ezért átviszi Rád a szégyenérzetet, és a Te viselkedésedet bélyegzi irracionálisnak—és máris Te vagy a nem normális, a dühöngő, az érthetetlenül makacs, önző.
Igen, “később” beszél majd erről—ez azt jelenti: miután lassú, indirekt módszerekkel annyira kikészített (akár sértettségi drámával, akár máshogyan), hogy végül már kimerültél a párharcban és inkább ráhagyod, hadd legyen neki.

20. Neki mindig igaza van.

Függetlenül attól, hogy mit tett, vagy milyen következményei vannak a cselekedeteinek, nem fog őszintén bocsánatot kérni semmiért, illetve soha nem fogja szívből beismerni, ha hibát követett el. Ha mégis olyan helyzetbe kerül, hogy bocsánatot kell kérnie, akkor vagy a sértett hangszínével jelzi a kelletlenségét és kényszeredettségét (függetlenül attól, hogy a szavai mit mondanak, a hangsúlyban érezhető a “na jól van, legyen neked, de aztán egy hangot se halljak!” jelleg); vagy még a teljesen indokolt bocsánatkérést is bántó, vádaskodó stílusban adja elő.

“Sajnálom, hogy úgy érezted, hogy megaláztalak”, vagy “Sajnálom, hogy rosszul érzed magadat emiatt”, vagy “Sajnálom, de nem tudok ezzel mit tenni”, vagy “Ne haragudj, csak vicc volt. Olyan túlérzékeny vagy!” vagy “Csak vicc volt, eszembe sem jutott, hogy ezzel így megbántalak!”, “Szomorú vagyok, hogy a saját gyerekem ennyire szükségét érzi annak, hogy megbántson és felbosszantson!” (A legutóbbi egyben a projekciónak is egy jellemző példája. Ő tett meg mindent annak érdekében, hogy vérig sértsen vagy elérje, hogy ütni szeretnél—de azért őt kell sajnálni, amiért ezután nem vagy hajlandó bájologni és csacsogni, hanem magyarázatot szeretnél.
Ó! Magyarázat? Természetesen neki magyarázattal sem kell szolgálnia az igazságtalan, vagy érthetetlenül zsarnoki viselkedése miatt. És természetesen ezért is a—felnőtt—gyerek a felelős. A “Best of Szentéletű Édesanyám” listának előkelő helyén szerepel a válasz, amelyet egy sor kérdésemre való felelet helyett kaptam. Akármilyen mélyen átélt harag is volt bennem, egyszerűen csak tudni szerettem volna, hogy adott dolgokat miért tett meg velem; mit akart elérni adott gesztusaival; illetve adott tetteit következmények nélkül valónak, nyomtalanul feledésbe merülőnek vélte-e. A következő választ kaptam erre: “A kérdésekre nem tudok jól válaszolni, mert elfogultság van az irányomban.”—A ford.)

21. Láthatóan nem vesz tudomást mások érzéseiről.

(Az eredetiben: láthatóan nem jut eszébe, hogy másoknak egyáltalán vannak érzéseik.)
Emiatt az empátiahiány miatt sokszor elképesztően durva, bántó vagy közönséges megjegyzéseket, illetve gesztusokat tesz.
Ezek hátterében elsősorban nem az áll, hogy nem törődik mások érzéseivel (bár csakugyan nem foglalkozik velük)—egyszerűen csak az: ha nem áll érdekében jó fejnek lenni, akkor nem is veszi magának a fáradságot arra, hogy empatikus és finomlelkű módon próbáljon meg viselkedni.
A kedvességet, a jófej gesztusokat (még ha hitelt érdemlően is adja elő ezeket) valójában spórolósan adagolja ki. Ép érzelmi világú ember számára szinte hihetetlen, hogy a narcisztikustól tapasztalt érzelmi tartalmak valójában grammra pontosan ki vannak számítva és csak szükség esetén porcióz belőlük ki éppen csak annyit—egy szemernyivel sem többet -, amennyivel már elérheti, amit akar. Ha nem áll éppen érdekében kedvesnek lenni, akkor meghökkentően sértő.
Az empátiahiány a narcizmusnak az egyik legfontosabb azonosító jellemvonása—a legtöbb jellemzően narcisztikus viselkedésforma mögött ez húzódik meg.

A pszichopatáktól eltérően—bár e két típus ránézésre sok hasonlóságot mutat—a narcisztikusok képesek megérteni a morálisan helyes és morálisan helytelen fogalmát, és a következményeket is képesek mérlegelni… emiatt aztán a kriminalitás határát ritkán lépik át, amikor gyermekbántalmazást folytatnak. A narcisztikus szülő lehet, hogy megver—de nem olyan durván, hogy kórházba kerülj. Lehet, hogy kizár a hidegbe vacogni, amíg elesett és gyenge nem lettél—de nem addig, hogy kihűlj. Lehet, hogy meztelen voltál, úgy zárt a sötét pincébe—de csak két órára hagyott ott.

22. Ujjal mutogat és hibáztat.

Ha nincs kéznél más, akire ujjal lehetne mutogatni, akkor természetesen a gyerek lesz bűnbak.
A szülő a saját bántalmazó viselkedéséért a gyereket hibáztatja.
Ő csak jót akart. Te provokáltad ki. Ha csak ne lennél ennyire nehéz természetű. Annyira kiborítod, hogy már nem ura a saját szavainak. Nehéz élete volt, és amit tettél, az utolsó csepp volt a pohárban.
Vannak díszpéldányok, akik olyan ügyesen folytatják ezt a bűnbakgyártást, hogy az áldozat nem is érti, mit követett el—csak azt érti, hogy valami rosszat tett, illetve: ő rossz, és ki kellett volna találnia, hogy milyen bűncselekményt követett el. (De olyan “rossz, alkalmatlan és buta”, hogy nem érti, mivel törte össze csodálatos, fantasztikus, csupaszív édesanyja lelkét…)
Bántalmaz a tesód, vagy az osztálytársaid? A narcisztikus szülő látványosan sápítozik, hogy “a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni”, vagy bölcs intelmeknek álcázva Téged tesz felelőssé az átélt kegyetlenkedésekért: "Ne add ki magadat!", "Ne hagyj magadon támadási felületet!"
(Ó, az már mellékes kérdés - és még a nemes, Istennek tetsző pedagógusi hivatást gyakorló narcisztikus szülő számára is elhanyagolható -, hogy az iskolai erőszaknak, mobbingnak éppen az a lényege: az áldozat a viccbéli "ha van piros sapka a nyuszin, akkor azért verjük meg, ha nincs rajta piros sapka, akkor pedig azért" séma szerint válik a kegyetlenkedések céltáblájává; súlyos mobbing esetén már gyakorlatilag bármilyen ürügy kiválthatja a bántalmazók erőszakos viselkedését, az áldozat pedig kénytelen belátni: ha megpróbálja megvédeni magát, azzal csak még rosszabbul jár.)
Szakított a fiúd? Ő “meg tudja érteni—végül is, ő is tisztában van azzal, hogy milyen nehéz Téged szeretni.”

A narcisztikus szülő egyik kedvenc provokációs módszere: előbb tesz valami rendkívül dühítőt vagy sértőt, azután kikéri magának, hogy a viselkedése haragot vált ki Belőled. Rendszeres a “nem hittem volna, hogy egy ilyen jelentéktelen dolgon ennyire fel fogod húzni magadat” séma szerinti tenyérbemászás.

Az eredeti szövegben szereplő példa: a narcisztikus anya “képtelen elhinni, hogy olyan önző, kicsinyes és éretlen vagy, hogy kiakadsz azon, hogy a kedvenc ruhádat a barátnőjének ajándékozta. Azt hitte, örülni fogsz, hogy ilyen kedves szívességet tett valakinek.”
Ez az elajándékozgatósdi meg a gyerek holmijai felett rendelkezősdi, úgy tűnik, nagyon általános. Ismerek olyan áldozatot, akin az elköltözést úgy bosszulta meg narcisztikus anyja, hogy a nagylány “otthon” hagyott holmijait egyszerűen kidobálta. - A ford.
A narcisztikusok mesterei a “multitaszkolásnak”, mint ebben az egyszerű példában is láthatjuk. A narcisztikus szülő ezen az egy jeleneten belül:

a.) Hazudik, tagad.
Pontosan tudja: nem volt szép dolog éppen a kedvenc ruhádat elajándékozni, és érti azt is: minden okod megvolt rá, hogy haragudj, amiért a megkérdezésed nélkül ajándékozta oly nagylelkűen a barátnőjének azt a ruhát. Mégis ártatlan és értetlen arcot vág.
b.) Hibáztat.
Ő tett rosszat, de mégis a Te hibád az egész.
c.) Önző.
Nem foglalkozik azzal, mennyire fáj Neked, hogy elvette a kedvenc ruhádat—ő megdicsőülhetett, a barátnője hálás neki a figyelmességért. Ő ügyes kislány, ő tündökölhet a külvilág—ebben az esetben a barátnője—előtt, amiért ilyen rendes.
d.) Manipulál.
A külvilág előtt Te tűnsz fel rossz színben, amiért eldurrant az agyad és nem tudtad a dühödet visszafogni—holott valójában ő tett rosszat.
e.) Kifelé vetít.
Az ő viselkedése kicsinyes, önző és gyerekes (szerencsés esetben már az óvodában meg szokás tanulni, hogy más holmiját nem vesszük el), de mégis Benned véli ezeket a tulajdonságokat látni.
f.) Drámát csinál a helyzetből
—ebben a példában: önsajnáltató drámát. Ő a mártír, aki a legjobbakat feltételezte, és most csalódnia kellett. Ó, milyen háládatlan a világ, hogy a csodálatos, önzetlen édesanya jóságos tettét éppen áldatlan gyermeke, az a hitvány, gonosz, nem méltányolja!
g.) Parentifikál.
Maradéktalanul felelned kell az ő érzéseiért, mintha ő lenne egy naiv, ártatlan kisgyerek, aki nem tud különbséget tenni “helyes” és “helytelen” között. Viszont a Te érzéseidért nem hajlandó felelősséget vállalni, hiszen “eszébe sem jutott, hogy ezzel megbánt.” (Pontosan tudta, hogy minimum dühös vagy szomorú leszel, de ezt nem tekintette fontosnak. Kikéri magának, hogy Neked is vannak érzéseid. Holott—ha ezt be sem vallja—meglátásai szerint az ő érzéseihez képest mindenki más érzései eltörpülnek!)

23. Tönkreteszi az emberi kapcsolataidat.

A narcisztikus szülő a manipuláció mestere; ha több gyereke van, akkor a testvérek felnőttkorukban rendszerint csak formális és felületes kapcsolatot tartanak fenn egymással (a narcisztikus szülő által elmélyített féltékenység, rivalizálás sokszor ellehetetleníti a tartalmasabb kapcsolattartást.) Sok esetben a narcisztikus szülőn keresztül zajlik a kapcsolattartás is, ő pedig még a felnőtt gyerekei között is úgy keveri a kártyákat, ahogyan ő jónak látja.
(A ford.: anyám felnőtt koromban nem akart emlékezni arra, hogy még gimnazista koromban is elő akarta volna írni: kivel barátkozzak és kit kerüljek el.)


Jellemző, hogy—még akkor is, ha ennek direkt és közvetlen indoka nem látható -, hogy a narcisztikus szülő felnőtt gyermeke vagy beilleszkedési problémákkal küzd, magányos vagy megalázó kompromisszumokba kényszerül a munkahelyi vagy magánéleti kapcsolataiban… Rosszabb esetben maga a felnőtt gyermek is narcisztikus viselkedésformákat mutat, vagyis pontosan olyan módon érvényesül és vívja ki magának a figyelmet, ahogyan azt a szülőtől látta!

24. Amennyiben semmilyen más módszerrel nem ért célt, akkor szánalomkiváltáshoz folyamodik.

Amikor elkerülhetetlenül szembesül a saját rossz tetteinek és viselkedésének következményeivel—például a haragoddal -, akkor összetörik, a könnyező mártír drámájába éli bele magát, a kétségbeesés szobrát lehetne róla megmintázni. “Mindenről én tehetek?”, “hát semmi nem jó, amit én csinálok?”—megfelelő mértékű hüppögéssel kísérve.
Egészen hihetetlen, hogy egy rafinált narcisztikus képes elérni: őt sajnálják, azután, hogy ő okozott kárt valakinek!
Az egyetlen dolog, amire képtelen: felelősséget vállalni azért, amit tett vagy mondott, és jóvátenni. Ehelyett—mint mindig—itt is csak róla szólhat a történet, és az ő tehetetlen, önsajnáltató műhisztije Rád testálja a felelősséget—a következményekért IS, és az ő “nagy szívfájdalmáért” IS.
Ha nem bocsájtod meg a bántó, célzottan durva viselkedését, és nem segítesz neki abban, hogy jobban érezze magát—akkor TE vagy a csúnya-rossz-gonosz, amiért olyan hideg, szívtelen és érzéketlen vagy, amikor szegény anyád olyan borzasztóan érzi magát. Hiába, hogy a Te tenyered viszket, és hiába, hogy Veled lett kiszúrva… akkor is csodálatos édesanyádat kell sajnálni, mert NEKI most rossz, és ez eltörpül a Te problémáid mellett!




Az eredeti szöveg eredeti szerzője ismeretlen. A cikk eredetileg a http://www.oocities.com/zpg1957/narcissists.htm helyen került közzétételre; újraközölte a http://parrishmiller.com abban a reményben, hogy másoknak is segítségére legyen.