Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

Ne felejtsd el megnézni a többi, narcizmus témájú cikket! Biztosan találsz még érdekes témákat itt.

Sokat és sok helyen irkáltak már a narcisztikus szülő jelenségéről - még én is -, azonban egy komoly hiányosságot észrevettem, nemcsak mások, hanem a saját írásaimban is.

Már-már mindannyian kezdünk belezöldülni a narcisztikus szülő irritáló és destruktív tulajdonságainak elemezgetésébe - tesszük viszont ezt anélkül, hogy a narcizmus fogalmát egyértelműen és érthetően definiálnánk.
Ebben a narcikkben tehát arra teszek egy kísérletet, hogy tisztázzam a narcizmus fogalmát, és azt, hogy a szülői szerep miért ad különösen "jó" lehetőségeket a narcizmus kóros súlyosságú változatának kiélésére - és miért a gyermek issza meg ennek levét.





Nézzük először is, röviden, hogy a narcisztikus személyiségzavarnak melyek a diagnosztikai feltételei - az amerikai DSM-IV diagnosztikai rendszer alapján.

A fellengzősség, grandiozitás tartósan és átható jelleggel fennálló mintázata (a fantáziavilágban vagy a viselkedésformákban is), kifejezett igény mások csodálatára, párosulva a mások iránti empátia, beleérzés erőteljes hiányával; a mintázat fiatal felnőttkortól kezdve fennáll, és különféle életterületeken, számos életterületen van jelen; személyiségzavar szintet elérő súlyosságú narcizmusról beszélünk, ha tartósan és egyértelműen jellemző az egyénre a következő sajátosságok közül legalább öt, vagy ennél több:

  • az egyén a saját fontosságának és jelentékenységének tudatában él (pl. irreálisan eltúlozza önnön eredményeit és képességeit; elvárja vagy természetesnek veszi, hogy elismerjék nagyszerűségét, az ehhez szükséges képességek nélkül.);
  • a korlátlan és mérhetetlen sikerről, nagyszerűségről, szépségről, csodálatra méltóságról, vagy éppen az ideális szerelemről, ideális családi életről alkotott ábrándvilágba merülve éli az életét;
  • "különlegesnek" látja önmagát, és úgy véli: őt csak a különleges emberek érthetik meg, illetve, hogy neki a legfelsőbb körökben a helye;
  • kivételes csodálatot igényel és követel saját magának;
  • meggyőződése szerint ő kivételes bánásmódot igényel - például, indokolatlanul méltányos elbánást tekint természetesnek, illetve magától értetődőnek találja, hogy a kívánságait teljesítik;
  • személyes kapcsolataiban számítóan viselkedik, rendszeresen használ ki másokat, annak érdekében, hogy a saját céljait elérje;
  • fogyatékos a beleérző, beleélő képessége: nem hajlandó - vagy nem képes - mások érzéseit, igényeit felismerni, vagy ezekkel azonosulni;
  • gyakran irigykedik másokra, vagy azt képzeli, hogy mások irigykednek őreá;
  • gőgös, felsőbbrendű, arrogáns viselkedésformákat vagy hozzáállást mutat.




Nos, mindez csak a tömör, klinikai definíció; a narcizmus diagnózisa azért okoz nehézséget még a szakembereknek is, mert nagyon ritka az olyan, egyértelműen bután és tenyérbemászóan "overt" típus, mint pl. a Harry Potterben Gilderoy Lockhart. (Lásd még az "Overt és covert narcizmus" leírást is.) Nos, ha szemléltetni akarnék, akkor Lockhart "professzor" a kóros narcizmus overt típusának egy remek példája! Nézzük csak:

  • Meg van győződve önnön nagyszerűségéről, még akkor is, ha a képességei ezt nem támasztják alá - lásd: ő lett a "Sötét varázslatok kivédése" tantárgy oktatója, holott szakmai kompetencia tekintetében enyhén szólva nem áll a helyzet magaslatán;
  • egyértelműen el van foglalva önnön csodálatos és nagyszerű mivoltának illúziójával;
  • (majdnem) osztatlan rajongást és csodálatot vív ki magának (emlékeztek: amikor Harryt hozzá osztják be büntetőfeladatra, a srác dolga, hogy megcímezze a borítékokat, miközben Lockhart a rajongói levelekre válaszolgat);
  • igen csökevényes empátiáról tett tanúságot, amikor a Titkok Kamrája kinyílt és gyakorlatilag az egész Roxfort rettegésben élt; a nagyszerű Lockhart pedig azzal próbálta feldobni a hangulatot, hogy Valentin-nap alkalmából ízléstelen, rózsaszín, giccses dekorációval aggatta tele a nagytermet;
  • mint kiderül, gátlástalanul kihasznált másokat a saját elismertsége érdekében - t.i. az egyetlen dolog, amelyhez igazán ért, a felejtésátkok szórása; a neve alatt megjelent bestseller szakkönyvek és élménybeszámolók mind úgy születtek, hogy Lockhart kifaggatta a megfelelő - kompetens és élményekben gazdag - varázslókat, majd felejtésátkot bocsátott rájuk, és a tőlük kapott információkat a saját neve alatt jelentette meg.


(Igen, tisztában vagyok azzal: nem találom fel a spanyolviaszt, amikor Harry Potter-szereplőkkel szemléltetek pszichopatológiai dolgokat, de tényleg el kell ismerni, hogy nagyon szemléletes, árnyalt jellemábrázolásokat tartalmaz ez a mese!)






Könnyűszerrel belátható, hogy a narcisztikus jellemvonások a szülői szerepben különösen veszélyessé válhatnak. Még egy felnőtt embernek is nehézséget okoz, hogy átlásson a narcisztikus egyén manipulatív technikáin, egy gyerek számára viszont, aki - helyzetéből és gyermek mivoltából adódóan - a szülőn keresztül alakít ki képet, fogalmat saját magáról, a környező világról, a szülői narcizmus túlkapásai tragikus következményekkel járnak!
A szülői szerep minden jel szerint különösen "jó" alkalmat nyújt a kóros narcizmus kiélésére. Tudjuk, hogy a narcisztikus ember viselkedése valójában egy mélyen gyökerező bizonytalanságot kompenzál agyon... mármost, a szülői szerep készen kínálja a sérült önbecsülésű embernek az "egó-pótlékot". Elég érdekesnek találom, hogy sok anya számol be olyan élményekről, amelyek egyértelműen a narcisztikus igények kielégülését jelzik: mindenhatóság-érzet a terhesség során ("mert életet tudok adni" és "legyőztem a halált"), a még meg sem született gyermek képébe jellemvonások vetítgetése, "érzem, hogy a gyermek ilyen-és-ilyen lesz" (misztikus, mágikus fantáziákat valóságnak tekintve vetítget a gyermekre), önmagát az anyaszereppel azonosítja...