Ride the dark side, search the Soulside!

Lélek szféra

Egyéb

Az evési zavar önbizalom forrása is lehet...

Már-már untig ismert közhelynek tekinthető: az evési zavarosok egyik alapproblémája a valóságostól távol eső önértékelés, illetve az ebből fakadó önbizalomproblémák. Szerintem már Nektek is a könyökötökön jön ki: egy evési zavaros rendszeresen tűz ki maga elé irreális célokat, gyenge a kudarckezelése, soha semmi nem lehet elég jó… Egészen biztos vagyok benne, hogy a könyökötökön jön ki ez a szöveg.
Azt is tudjuk, többen saját tapasztalatból is, hogy az evési zavaros viselkedésből szoktunk önbizalmat meríteni. Egész egyszerűen a sikerélmény forrása, ha eszerint a beteges rendszer szerint vagyunk képesek létezni.

Megtartóztatjuk magunkat a “bűnösnek” tekintett ételektől és úgy érezhetjük, rendben vagyunk, “oké”-nak tudjuk magunkat definiálni. Megszabadulunk a befalt “üres kalóriáktól”, esetleg “ledolgozzuk a kalóriákat”, és máris helyreállt az énképünk, az önértékelésünk. Aggódva néznek ránk az ismerősök: “úristen, hogy nézel ki? Lassan már kétszer kell bejönnöd a szobába, hogy egyszer bent legyél!”—és megnyugszunk, hogy mégsem vagyunk olyan borzasztóan, visszataszítóan túlsúlyosak.
Tehát, az evési zavarra azért van szükségünk, hogy önbizalmat szerezzünk általa, és ne kényszerüljünk arra, hogy önmagunkat állandóan rossznak, értéktelennek, selejtesnek, kártékonynak érezzük.

Azért írom most ezt a bejegyzést, mert ezt a kérdést benyomásaim szerint újra lehet definiálni—és érdemes is újradefiniálni!
Több, evési zavarokkal foglalkozó szakembertől is olvashattam azt a személyes véleményt: az evési zavaros páciensek rendszerint átlag feletti adottságokkal és belső erőforrásokkal rendelkeznek. Van olyan pszichiáter, aki azt állította: megkedvelte az evési zavaros pácienseit, mert annyira lelkiismeretes, másokra odafigyelő személyek. (V.ö. a környezet részéről gyakran elhangzó váddal: “önző vagy! Azzal, hogy saját magadat tönkreteszed, bünteted a családodat is!”) Egy másik szakértő azt vélekedte: az evési zavarosok nagyon mélyen érzőek, a dolgokat mélyen átélni képesek, és szabály szerint rendkívül erős egyéniségek. Egy harmadik szakértő egyenesen azt fejtegette: érdemes a mélyére nézni annak, hogy milyen pozitív tulajdonságok szükségesek az evési zavaros viselkedés fenntartásához!


Az a véleményem: ezeket a vélekedéseket fel lehet használni egy pozitívabb önértékelés kiépítéséhez! Igen, tudjuk: kész csoda, ha egy emberi lény ugyan pszichológus vagy pszichiáter, DE ennek ellenére konyít valamennyit az evési zavarok problematikájához (és szerintem itt jön mindenkinél a keserű, ironikus vigyor, hogy sajnos tényleg ez a helyzet: meg kell becsülni azt, aki pszichomókus mivolta ellenére felfog bármennyit is a kérdésből), mindenesetre az ilyen, értelmesnek tekinthető példányok vélekedését érdemes komolyan venni.

Mert, nézzük csak, mi kell ahhoz, hogy egyáltalán esélyed legyen evési zavart produkálni:



A listát tovább lehetne bővíteni, folytatni.
Ennyi bemutató mindenesetre szerintem elég ahhoz, hogy lássátok: már önmagában a tény is, hogy egyáltalán evési zavarban szenvedünk, mutat valamennyit arról: távolról sem vagyunk annyira értéktelenek és selejtesek, mint ahogyan azt látni véljük.
A feladat tehát—a legfontosabb, és minden jel szerint a legnehezebb -: felismerni, hogy ezeket a tulajdonságokat nemcsak önpusztításra használhatjuk, hanem sok jó és építő dologra is.
Még ennél is nehezebb—és ugyanilyen fontos—terápiás feladat: ezeket a pozitív tulajdonságokat nemcsak felismerni magunkban, hanem megtanulni konstruktív módon felhasználni, valóban jó célkitűzések megvalósítására alkalmazni.
EZ a terápiás feladat. NEM a “legyél jó kislány/kisfiú, ne okozz gondot, ne büntesd a családodat azért, mert csúnyán bántak Veled!” attitűd.